Jönnek a növényalapú vajak
A mogyoróvaj és a különböző magokból készült vajak már most is a polcokon vannak, nagyon sokan veszik is őket.
Csakhogy még a közelébe sem értünk azoknak a növényi alapú összetevőknek, amelyekből vajat lehet csinálni – szakértők szerint nemsokára jön a csicseriborsó-vaj, a makadámiavaj, sőt, még akár a dinnyemag-vaj is bekerülhet a kínálatba.
Ez nemcsak azoknak jó, akik nem esznek állati eredetű termékeket – mindenkinek szélesíthetik az ilyen termékek egy kicsit az ételpalettáját. Olvass még a témában
Ezt teszem, ha nyilvános helyen hisztiző gyereket látok – és neked is ezt kellene
„Amikor épp feladtuk volna, akkor jött össze a baba” – Sikertörténetek több évnyi próbálkozás után
Sötét triád személyiségteszt: Benned melyik tulajdonság van meg?
Melyik szeptemberi szokás hozza el számodra a legnagyobb áttörést? Töltsd ki a tesztet és válaszd ki a saját rituálédat!
Végre elbúcsúzhatunk a zellerlétől
2019-ben nagyon ment a zeller, mindenki ebből készült leveket ivott, és ezzel kezdte a reggelt – annak ellenére, hogy valójában egy elég rossz ízű zöldségről van szó.
Szerencsére 2020-ban kicsit alábbhagy majd a mánia, hiszen egyelőre még mindig nincs semmilyen tudományos bizonyíték azokra a jelenségekre, amiket ennek a furcsa szagú és ízű lének tulajdonítanak.
Teljesen valószínűleg nem fog még jövőre sem eltűnni a dzsúsz, de legalább a népszerűsége csökken majd.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






