A kínai zodiákusban is 12 jegy található, ám nem a születési hónapunk, hanem a születési évünk alapján dől el, melyik befolyásolja az életünket. Azonban nem csak az állatövi jegyek, hanem az aktuális évre vonatkozó elem – az öt elem, a tűz, a föld, a fa, a fém és a víz egyike – is meghatározó mind a kínai horoszkópunknál, mind az aktuális évünknél. Hogyan működik ez?
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
A 2017-es év a tűz-kakas éve volt a kínai asztrológia szerint, míg a 2018-as a föld-kutyáé lesz. Az elemek valójában arra képesek, hogy megerősítsenek bizonyos tulajdonságokat, amelyek a jegyekhez tartoznak.
Az öt kínai elem hatása
Az öt kínai elem egymásra való kölcsönhatását már nagyjából i.e. 700 körül leírták. Eszerint az egyes elemekhez tartozó személyek egymásra tudnak építőleg hatni, de pusztítóan is. Az építő kör szerint a tűz hozza létre a földet, amely szüli a fémet. A fém meg tudja tartani a vizet, amely táplálja a fát, az pedig a tüzet. De a tűz negatívan hat a fémre, a fém a fára, a fa a földre, a föld a vízre, a víz a tűzre. Éppen ezért egy párkapcsolatban nem mindegy az, milyen elemek találkoznak egymással.
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!