Végül eljött az a pont, amikor rá kellett jönnöm: hiába várok, nem mozdulunk el a holtpontról
Betelt a pohár, és meg kellett hoznom addigi életem legnehezebb döntését: elengedtem. Hiába éreztem a zsigereimben, hogy ő életem szerelme és valójában egymásnak teremtett minket az ég, nem volt maradásom a kapcsolatban.
A szakítás utáni hónapok a gyászról és a lassú újjáépülésről szóltak számomra: minden egyes napot csak túl akartam élni. Egy idő után már egészen elhittem, hogy valóban túl vagyok a történteken és ideje továbblépnem.
Mintha csak hallotta volna, milyen elhatározásra jutottam: megkeresett egy tiszta lap ígéretével és nekem be kellett látnom, hogy egyikünk részéről sincs szó továbblépésről.
Amikor újra leültünk egymással szemben, mindkettőnk számára kiderült, hogy a távolság furcsa módon közelebb hozott minket a valódi önmagunkhoz. Ő már nem az a férfi volt, aki menekült a felelősség elől, én pedig nem az a nő, aki görcsösen kapaszkodott az elképzelt valóságába. Ez nem egy sebtapasz volt a régi sebeinkre, hanem egy felismerés: mindketten megjártuk a saját poklunkat azért, hogy végre tényleg megérkezzünk egymáshoz. Olvass még a témában
Válassz egy őszi ízt, megmondjuk, milyen vagy az ágyban!
Nullától tízig: ennyire vagy kompatibilis a Szűz jegyűekkel
Ez az 5 leggyakoribb ok, amiért elveszítik varázsukat a hosszú távú kapcsolatok
Ha ebben a hónapban született, hetek alatt elfelejt – ha viszont ebben, még évek múlva is titokban téged keres a tömegben
Akkor és ott rájöttem, hogy az eltelt idő alatt formálódtunk annyit, hogy az a bizonyos „rossz időzítés” végre alkalmassá váljon egy valódi szövetségre. Nyilván feltettem magamnak a kérdést: „a büszkeségem vagy a boldogságom fontosabb”? Vajon azért mondjak nemet, mert „ezt várják el mások”, vagy, mert félek az „én megmondtam” kezdetű mondatoktól? Merjek hinni abban, hogy két ember tényleg képes tényleg tiszta lapot nyitni?
Nem csodálkoztunk egy pillanatig sem, hogy a környezetünk (is) kétkedve fogadta a békülésünket. Bennem még évekig dolgozott a félelem, de már jó ideje nagyon hálás vagyok, hogy volt bátorságom hallgatni a megérzéseimre.
Azóta lassan elmondhatom, hogy az életem felét ezzel a nagyszerű férfival töltöttem el, és a békülésünk óta olyan mély szimbiózisban élünk, amit azokban a viharos kezdeti években el sem tudtam volna képzelni. Ma már tudom, hogy anno nem „újrapróbáltuk”, hanem valójában akkor kezdtük el igazán, amikor mindketten felnőttünk a feladathoz.
Következő cikkünk„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A bátyám (39) és én (36) is szinglik vagyunk: én tudatosan, ő kényszerből. Őt emiatt dicsérik a szüleim és irigylik a barátai, engem pedig ugyanezért terrorizálnak a szüleim és sajnálnak a barátnőim. És a vicc az, hogy én jól elvagyok így, bátyust viszont megviseli az…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
