Mi állhat a túlféltés hátterében?
Mindenki megtapasztalhatta már, milyen a szülői aggodalom, a korlátok felállítása, majd felnőttként rájövünk, hogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy a szülő félti a gyerekét. Persze ezt akkor nem így gondoltuk, sőt kifejezetten haragudtunk rájuk, ha nem mehettünk el valamilyen buliba.
Márpedig onnantól, hogy gyereke lesz valakinek, a világ teljesen átalakul egy zord, sötét hellyé, ahol a szülő egyetlen dolga védelmezni ártatlan gyermekét.
Mindannyian tudjuk, hogy ez nincs így és bár teljesen normális érzés szülőként a félelem, muszáj határokat szabni ebben is. Könnyen átmehet túlféltésbe a dolog, ami nem csak a gyerekre, de a későbbi felnőtt énjére is negatív hatással lehet. Ahhoz viszont, hogy ezen valaki el tudjon kezdeni dolgozni, meg kell értenie, mi állhat a háttérben.
A túlféltés sokszor nem a gyerekről, hanem a szülőről szól. Mivel mindentől retteg, próbálja ezt a gyerekre is átragasztani, de legalábbis mindent megtenni annak érdekében, hogy megóvja gyakorlatilag a való világtól. Olvass még a témában
A Végítélet lapja: ezt üzeni a novemberi Tarot kártya a mély, transzformatív energiák mellé
A nagymamámnak sem kellett receptvideó: ideje visszatérni az egyszerű konyhához
Ezt hozza 2026. november 4. a numerológia szerint: tanulás és elmélyülés
A gyereknevelésben néha az a legnehezebb, hogy felülírjuk, amit mi tanultunk

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






