Jó pár kiló felszaladt rám tavaly és nem magyarázkodásként, de a home office és az online oktatás miatt nem tudtam annyit mozogni, amennyit szerettem – és kellett – volna. A stresszt és az unalmat volt, hogy komfort-evéssel vezettem le, illetve bevallom, borból is többet fogyasztottam, mint szoktam. Tudom, hogy ezek a nem túl egészséges választások mind az én döntéseim voltak. A lelki békém – és mentális egészségem – fontosabb volt, hiszen olykor túlélőmódban léteztem.
Mikor beköszöntött a jó idő, a fürdőruháimat a szokásosnál is nagyobb sóhajjal pakoltam ki a szekrény mélyéről. Némán pánikoltam, hogy strandon nem lesz rajtam bő kardigán, ami jótékonyan eltakarja az elmúlt egy év káros szokásainak árulkodó nyomát. Mindezt hatéves lányom az első sorból nézte végig, ezért úgy döntöttem, idén nem én leszek az az anyuka, aki megállapítja, milyen kövér és az árnyékban takargatja magát, amíg a gyerekek a vízben játszanak.
Azt szeretném, hogy a lányom boldog, önbizalommal teli nő legyen, hogy szeresse testét, de hogy várhatom ezt el tőle, ha én sem szeretem a sajátomat?
Olvass még a témában
Emlékszem, milyen nehéz időszak volt, mikor a testem tiniként elkezdett nőiesedni és nem tudtam mit kezdeni a domborulataimmal. Ráadásul a mai fiataloknak pedig még nehezebb a dolga azzal kapcsolatban, hogy elfogadják magukat. A gyerekek szinte mindent tőlünk, szülőktől tanulnak, a mi hatásunk nagyban felelős egész világnézetükért. Ezért is rettentően fontos, hogy ne azt lássák, hogy az anyjuk utálja, ahogy kinéz.