Hajlamos vagy arra, hogy kihagyd a reggelit? Az időhúzó kalóriabevitelnek tűnő első étkezés pedig a nap egyik – ha nem a – legfontosabbja. A vércukorszinted ingadozása ugyanis meghatározza a közérzeted, illetve az éhség gyakoriságát és intenzitását.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kávéért vagy energiaitalért nyúlsz, hogy átvészeld a napot? Ez nem valami egészséges szokás, hiszen a túlzott koffeinbevitel sajnos magas vérnyomást és szívritmuszavart okozhat a szakértők szerint. Érdemes tehát ennél természetesebb, s egyszerűbb megoldás után nézni…
Reggelizz meg!
Az International Journal of Food Sciences and Nutrition című szakfolyóiratban megjelent kutatási eredmények szerint a szénhidrátban gazdag reggelit fogyasztók egész nap jobban tudnak figyelni azokhoz képest, akik csak néhány falatot vagy semmit sem ettek, miután felkeltek.