Az unalom ötödik típusa
Az ötödik típus az apatikus unalom, ami gyakorlatilag a tehetetlenséggel egyenértékű. Dr. Thomas Götz már hét éve kutatja az unalmat, annak okait. A négy alaptípus vizsgálata közben talált rá az ötödikre. Az unalom, különböző típusai fizikai és érzelmi reakciókat okoznak melyek igen változatosak: jelen lehet a nyugalom, a szorongás és az ingerlékenység is. Azt is megfigyelte, hogy egyes emberek mindig egyféle képen unatkoznak. Sőt, az ötödik unalomtípus a leggyakrabb, mely a vizsgált egyetemisták körében 36 százalék volt.
Az unalom terápiás kezelésének kutatása Olvass még a témában
A kutatók abból indultak ki, hogy az értelem minden életkörülményben adott egy ember számára, sőt, az értelem alapvető emberi igény. Tehát bármilyenek a körülmények, az embernek mindig ott a lehetősége, hogy értelmet adjon az életének. Amennyiben viszont ezt nem teszi meg, egzisztenciális tüneteket produkál – például unalmat. Az unalomnak több egyéb alfaja van, mint a szorongásos unalom, a dühös unalom, vagy a depressziós unalom. Megszüntetéséhez szükséges tapasztalati érték, amit a művészetben és emberi kapcsolatunkban élünk meg. Szükségesek ,,dacoló” értékek, ami az életben való továbblépéshez is szükséges – ez az a dac, ami átsegít a gondokon. Ezen felül szükségesek kreatív értékek, tevékenységek, hobbik.






