A pszichológus szerint innen tudhatod, hogy tavaszi fáradtsággal küzdesz

Címlap / Életmód / Egészség / A pszichológus szerint innen tudhatod,...

A pszichológus szerint innen tudhatod, hogy tavaszi fáradtsággal küzdesz

Az alvás is sokat számít

„Fontos az alvásra is odafigyelni. Napi 7-9 óra az ajánlott alvásmennyiség, az ennél kevesebb alvásból fakadó krónikus alvásdeficit számos egészségügyi kockázattal jár, de a túl sok alvás is kedvezőtlen hatással bír. A túlzásba vitt (napi 9-10-12 óra) alvás után sok esetben nem érzi magát az ember kipihentnek, éppen ellenkezőleg, szubjektíven sokkal nagyobb fáradtságérzetet élhet meg. 

„Pörkölttel etette a 7 hónapos babámat”: amikor a nagyszülő átlépi a határt

Vegyük figyelembe követni a cirkadián ritmusunkat, próbáljunk minden nap kb azonos időpontban felkelni és elaludni (és igen, ez a hétvégére is vonatkozik!). A rendszertelenség és a cirkadián ritmus nagymértékű felborulása komolyan meg/összezavarhatja a szervezet működését, szintén csak elmélyítve a fáradtságérzetet.”

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Zsíros konyharuha? Ez a filléres trükk oldja meg
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.