Barkács
Anyám fiatalon meghalt, apám egyedül nevelt, ezért én nem főzni tanultam – illetve azt is, de azt inkább a nagyimtól – hanem úgynevezett „férfi dolgokat”, amiknek a mai napig nagy hasznát veszem. Az ember nem is gondolná, de pár ház körüli tevékenység nem ördöngösség, ha az embernek megmutatják, hogyan kell. Az egyik barátnőm két hete várta a villanyszerelőt, hogy feltegye az új mennyezeti lámpáját és tátva maradt a szája, mikor látta, hogy öt perc alatt megcsináltam. Nagynéném panaszkodott, hogy egy hete kérleli a férjét, hogy feltegyen egy polcot, én pedig percek alatt befúrtam a két csavart. Apámnak örökre hálás leszek ezért a látszólag apró tanításokért, amiknek egész életemben nagy hasznát veszem.
Szeretetteljesség
Férfi vagyok, de apám megtanított arra, hogy kimutassam a szeretetemet. Azt mondta, legyek erős, határozott férfi, de ez nem zárja ki azt, hogy megéljem az érzelmeimet és beszéljek róluk. Az apja – a nagyapám – váratlanul lett öngyilkos 38 évesen, valószínűleg ezért tartotta fontosnak azt, hogy nálunk ne legyenek tabuk és családként mindent megbeszéljünk. Sosem kellett szégyellnem a könnyeimet, sosem játszottam a macsót a barátnőimnek.
Olvass még a témában
Udvariasság
Azt hittem, ez mindenhol természetes, de sajnos kiderült, hogy nem. Tehetős családból jövök, de a szüleim arra tanítottak engem és a testvéreimet, hogy minden ember egyenlő, ezért mindenkinek adjuk meg a kellő tiszteletet. Az osztálytársaim olykor kinevettek, amikor a suliban megköszöntem a takarítónéninek a munkáját, a konyhásnéniknek az ebédet és talán én voltam az egyetlen, aki mindig köszönt a portásnak. Felnőttként is én magyaráztam el a barátaimnak, hogy ne ítélkezzenek ha látnak egy hajléktalant, mert nem mindenki rendelkezik olyan szerencsés háttérrel, mint mi és nem tudhatjuk, az illető min ment keresztül, hogy ide jutott.
A cikk folytatódik, lapozz!
