Közös étkezések
A közös esti vacsora és a nagyobb vasárnapi családi ebéd az, amitől úgy érzem, nagyon sokat kaptam kiskoromban. Akkor még nem voltak okostelefonok, de amikor ettünk, kikapcsoltuk a tévét és beszélgettünk. A vasárnapi családi ebéd hagyománya a mai napig fontos nekünk, pedig a nagyszülők már régen meghaltak és sajnos már a szüleink sem élnek. A gyerekek is tudják, hogy ilyenkor nincs telefonnyomkodás, mégis szeretik, mert sokszor játszunk kis szójátékokat, vagy mindenki mesélhet egy történetet. Ez az együtt töltött idő az, ami a családot összetartja, nem a napi üres csetelés, amit a kolléganőimnél látok.
Pénz
Már gyerekként bevontak a család pénzügyeibe. Nem voltunk gazdagok és ha nagyon szerettünk volna valami nagyobb játékot a testvéreimmel, apám leültetett minket, elmondta, mennyit keresnek anyával, ebből mennyi megy el a rezsire, ételre, bérletre stb. Amikor még nem tudtunk jól számolni, akkor gombokkal vagy babszemekkel illusztrálta a kiadásokat, így könnyen nyomon tudtuk követni a mondanivalóját. Elmondta, mennyit kell havonta félretenni, mennyit kell várnunk, hogy összejöjjön az összeg a játékra, de olyan is volt, hogy egy váratlan kiadás (pl. autójavítás) miatt nem volt rá keret. Ennek köszönhetően sosem nyaggattuk szüleinket semmiért, vagy megelégedtünk kisebb ajándékokkal. Korán megtanultuk a pénz értékét, azt is, hogy mindig érdemes félretenni és felnőttként is felelősségteljesen költekezünk.
Olvass még a témában
Felnőttként kezeltek
A szüleim magukkal egyenrangú félként kezeltek, sosem hessegettek el azért, mert még gyerek voltam. Azt mondták, nem tiltják meg a késő esti tévézést annak ellenére, hogy másnap dolgozatot írok, de ha rossz jegyet kaptam vállalnom kellett érte a felelősséget. Ez a „szabadság”, amit gyerekként kaptam tőlük, már fiatalon érett gondolkodást eredményezett.
A cikk folytatódik, lapozz!
