Címlap / Kikapcsolódás / Utazás / Tanösvények Magyarországon: Duna...

Tanösvények Magyarországon: Duna – Ipoly Nemzeti Park

Kőpark tanösvény – Svábhegy

Egy újabb lehetőség a Budapesten belüli kirándulásra a Svábhegyen található Kőpark tanösvény. Ez ugyan egy kicsit más, mint az előzőek, ugyanis itt összegyűjtve találkozhatunk Magyarország legjellemzőbb kőzeteivel, szépen sorba rendezve.
Egy rövidebb séta keretében megismerhetjük kialakulásukat és elhelyezkedésüket, tehát bepillantást nyerhetünk évmilliók rejtelmeibe.

3 csillagjegy, akinek összeáll a kép egy ismerőséről

Szénások tanösvény – Pilisszentiván

A budai hegyekhez tartozó Szénások dolomit hegyeit már régóta kiemelkedő szerepű természetvédelmi területként ismerik.
Nem véletlen, hogy Európa diplomával rendelkezik, vagyis az Európa Tanács is elismerte értékeit. Ha eljutunk ide, mindenképpen nézzük meg a pilisi lent – mely növény a világon egyedül itt található meg.
Egy jó hétvége akkor az igazi, ha nem csak a tévé előtt ülünk, és lazulunk. Olyan csodálatos tájai vannak hazánknak, hogy nem érdemes őket kihagyni.

Következő cikkünkTermészetbarát épületek a nagyvilágbanA szállodát Tajvanon tudjuk felkeresni, két folyó deltája közt. Az épület remek példája az újrahasznosításnak, mivel a területe korábban egy gyárnak adott otthont.Mára szerencsére egy környezettudatos szálloda várja itt a vendégeit, ahol az energiaellátást nagyrészt napelemek segítségével oldják meg, illetve az épület belső…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, aki nyár végére elengedi a fájdalmas múltat
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.