Ártéri tanösvény – Vác
A tanösvény Vác déli végén, az ide tartozó ártéri erdőben halad, és értelemszerűen ennek az élettérnek mutatja be a jellegzetességeit.
Mivel ezeknek az erdőknek a sajátosságuk, hogy területüket gyakran borítja víz, így 510 cm-es cölöpökön álló deszkaösvényen haladhatunk egy darabon, hogy keresztül is jussunk rajta.
Akinek kedve támad meglátogatni ezt a csodálatos területet, az először nézzen utána a vízállásnak, mivel ha az a jelentések szerint magas, akkor bizony a túrát nem ússza meg szárazon.
Sas-hegyi tanösvény – Budapest
Azoknak, akik nem akarják elhagyni a fővárost, kissé nehézkes természetvédelmi területekre bukkanniuk.
Persze nem lehetetlen, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Sas-hegy. Ezen a magaslaton eredetileg a csúcsig lakóházakat terveztek, ezzel teljesen felélve az itt trónoló gazdag természetet.
Szerencsére, Pénzes Antal kezdeményezésére végül is természetvédelmi területté nyilvánították. Ennek a lépésnek köszönhetjük, hogy a mai napig látogatható, és ezáltal képet kaphatunk arról, hogy milyen is lehetett Budapest területe, amikor még nem a kipufogók ontották magukból a bűzt, és nem foglaltak el mindent az aszfaltcsíkok.
Kép forrása: sas-hegy.hu Olvass még a témában
Digitális detox nyaralás alatt: így tettem félre bűntudat nélkül a munkámat a szabadságomon
Lakva ismerszik meg az ember – Horrorsztorik elviselhetetlen lakótársakról
A csipketerítő, amit anyáink kidobtak, most újra ott van a legmenőbb nappalikban
Rapallo varázsa: a mesés város, ahol egy kicsit én is olasznak éreztem magam
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






