Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Koszos a szúnyogháló? Így lesz újra kristálytiszta pár perc alatt
10/10 Légy hálás azért, amid van
Talán a legfontosabbat hagytam a végére. Tinédzserként gyakran néztük az amerikai fiatalokat a tévében, vagy sóvárogtunk olyan márkás ruhák után, amilyenek csak a menő vállalkozók gyerekeinek voltak. Szegény szüleink mindent megadtak nekünk, amit csak tudtak, de nem értették, hogy a márkás farmer a suliban státuszszimbólum. Cikinek éreztem azt is, hogy én csak a nagyinál nyaraltam a Tisza-parton, míg mások a tengerpartra mentek.
Felnőtt fejjel már természetesen ugyanolyan jól érzem magam a Tiszán is, mint a tengeren, és a ruhamárkák sem hoznak lázba régóta. A tinédzserkorom – minden nehézségével együtt – csodálatos volt, és ha akkor még nem is, ma már hálás vagyok érte.