Csalódás
A feleségemmel elképesztően szerencsésnek éreztük magunkat, mert egészen kisbaba volt a fiunk, amikor hozzánk került, a fellegekben jártunk. Aztán kiderült, hogy a baba süket. Természetesen nem „vittük vissza”, szeretjük, imádjuk, ő a mindenünk a mai napig, már 12 éves. Viszont kicsit csalódottak vagyunk, ugyanis mindketten zenészek vagyunk. A feleségem hegedül én pedig karmester vagyok és minden vágyunk volt, hogy a zene szeretetét átadhassuk a gyermekünknek.
Nem ezt vártam
Volt két gyerekünk és többször nem szülhettem, de még szerettük volna bővíteni a családot, ezért örökbefogadtunk egy ikerpárt, akik – ki merem jelenteni - tönkretették az életünket. Sosem volt velük könnyű, de mióta tinik, azóta állandóan pszichológushoz járunk és összerándul a gyomrunk, ha az iskolából hív minket a tanár. Drogoznak, verekszenek, hazudoznak, egymás ellen hangolnak minket. Volt már gyújtogatás, fenyegetőzés, zsarolás és azt is a fejünkhöz vágták, hogy elloptuk őket az igazi családjuktól. A vér szerinti gyerekeimre nincs energiám, türelmem emellett a stressz mellett, ezért ők neheztelnek rám, a férjemmel állandóan veszekszünk, a romantika teljesen eltűnt a kapcsolatunkból, a válás szélén állunk.
Olvass még a témában
A szomszédom
A szomszédaim egy negyvenes éveiben járó pár, akik elvesztették a lányukat autóbalesetben, ezért úgy döntöttek, nevelőszülőként pótolják a gyermeket az életükben. 11 évesen került hozzájuk egy fiú, remekül megvoltak, ezért 13 éves korában elkezdték az örökbefogadási procedúrát. Ekkor megváltozott a srác viselkedése, verekedett az iskolában, leromlottak a jegyei, a nevelőszüleivel csúnyán beszélt. Pszichológushoz járatták, eredmény nélkül.
Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor meg akarta ütni a nevelőanyját és a nevelőapjának kellett visszafognia, amiből az lett, hogy ők verekedtek össze. Kisebb sérülésekkel, de mindketten a kórházban kötöttek ki, így az adoptáció természetesen elmaradt, a gyerek visszakerült az intézetbe, a pár pedig azóta is próbálja kiheverni a traumát. Egy pszichiáter ismerősöm mondta, hogy előfordul, hogy az intézeti gyerekek annyira megijednek a stabil család lehetőségétől, hogy emiatt – tudat alatt - rossz viselkedéssel szabotálják magukat. Szomorú történet.
Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor meg akarta ütni a nevelőanyját és a nevelőapjának kellett visszafognia, amiből az lett, hogy ők verekedtek össze. Kisebb sérülésekkel, de mindketten a kórházban kötöttek ki, így az adoptáció természetesen elmaradt, a gyerek visszakerült az intézetbe, a pár pedig azóta is próbálja kiheverni a traumát. Egy pszichiáter ismerősöm mondta, hogy előfordul, hogy az intézeti gyerekek annyira megijednek a stabil család lehetőségétől, hogy emiatt – tudat alatt - rossz viselkedéssel szabotálják magukat. Szomorú történet.
A cikk folytatódik, lapozz!
