Orlando Bloom
A brit születésű filmsztár az év első hónapjában látta meg a napvilágot, negyven évvel ezelőtt. Indiai születésű édesanyja és a család egyik igen jó barátjának szerelemgyermekeként fogant meg. Élete első 13 évében abban a tudatban élt, hogy édesapja az a dél-afrikai regényíró, akit 4 éves korában tragikus körülmények közt elvesztett.
Kamasz volt már, amikor édesanyja feltárta előtte az igazságot. Bár diszlexiás volt, egészen fiatal kora óta a színészi pályára készült, 16 évesen már önálló lakást bérelt Londonban és a városi színház társulatában lépett fel rendszeresen.
Huszonegy évesen majdnem életét vesztette, amikor kizuhant egy barátja teraszáról, orvosai szerint csodával határos, hogy a színész pár hét múlva a saját lábán sétált ki a kórházból. Olvass még a témában
Kalandos élete során több ismert színésznő is megfordult a karjaiban, köztük Kate Bosworth, akivel évekig együtt éltek és Miranda Kerr modell, akit 2010-ben feleségül vett és született egy gyermekük. A házasság azonban nem tartott sokáig.
Ha hinni lehet a pletykáknak, Orlando épp szabad és az agglegények gondtalan életét éli. Buddhista, húst sohasem fogyaszt, gyűlöli a televíziót és a magazinokat, saját bevallása szerint internet fóbiája is van.
Mégis mit csinál, amikor nem filmforgatáson van? Extrém sportokat űz, igazi adrenalinfüggő: ejtőernyőzik, kaszkadőrködik hobbi szinten.
Főbb alkotásai: A Gyűrűk Ura, Trója, A Sólyom végveszélyben, A Karib-tenger kalózai, Oscar Wild szerelmei






