Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Szinte hihetetlen! Sztárok, akik idén...

Szinte hihetetlen! Sztárok, akik idén töltik a 40-et

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Michael Fassbender

A színész az NSZK-ban született, de kétéves korában Írországba költözött a családja. Vallásos neveltetést kapott, a templom mellett sok időt töltött gyermekkorában a család ír éttermében is, ahol édesapja volt a főszakács.

A filmvásznon vakmerő spártai harcosként ismerte meg a nagyközönség a 300 című filmben, majd nem sokkal később, az Éhség című film főszerepéért 57 kilogrammra fogyasztotta magát.

Ezért a célért heteken keresztül csak jógázott, magvakon, szardínián élt és naphosszat gyalogolt. Sikeri mellett megbukott filmjeiről is mindig őszintén nyilatkozik, westernfilmjéről konkrétan azt mondta az újságíróknak, hogy annyira rossz lett, hogy még ő sem nézné meg.

Olvass még a témában

A 12 év rabszolgaság előkészületei alatt sokkot kapott a túlzottan erőszakos jelenetek leforgatása után. A kamera előtti meztelenkedés sem áll távol tőle, bár pucér látványát mostanában leginkább csak híres barátnője, Alicia Vikander élvezheti.

Főbb szerepei: Éhség, 300, Szégyentelen, Prometheus, 12 év rabszolgaság, X-men

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8

A cikk folytatódik, lapozz!

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!