A kék sampon csodát tesz a barna hajjal! A 4 kedvenc termékünk
A lila samponról mindenki hallott, hiszen a szőke hajúak általában ezzel veszik fel a harcot a sárgás árnyalatok…
2020.12.14.
Az ELTE anglisztika szakán végeztem, ahol média specializációsként volt lehetőségem megismerkedni az újságírással. Itt jött a lehetőség 2012-ben, hogy az akkor induló Men’s Health magazinnál gyakornokoskodjak. Az évek során dolgoztam még a Runner’s World, a JOY és a Playboy szerkesztőségében, ahol interjúkat készítettem, cikkeket írtam, fordítottam a nyomtatott és az online felületekre is. 2018-ban megkaptam a legjobb Y-generációsnak járó Smurf díjat, amit a kiadó munkatársai szavaztak meg nekem.
2020 februárjától dolgozom a bien.hu-nál, leginkább szépség, divat és lakberendezés témában írok cikkeket. Ezeken kívül mélyebben foglalkoztat a mentális egészség témaköre, a környezetemben is próbálok azért aktívan tenni, hogy ne számítson tabunak, ha valaki ilyen jellegű problémákkal küzd.
Imádom a kreatív feladatokat, például a képszerkesztést és a grafikai munkákat, ezekkel napi szinten akár órákat is el tudnék tölteni.
A lila samponról mindenki hallott, hiszen a szőke hajúak általában ezzel veszik fel a harcot a sárgás árnyalatok…
Lehet, hogy az idei karácsony más lesz, mint az eddigiek, de ettől függetlenül megadhatod a módját az ünneplésnek!…
Láttad Mark Darcy csúnya pulcsiját? Az utóbbi években nagy trendbe jöttek ezek a viccesen furcsa kötött ruhadarabok. Mivel…
Olyan otthon is elkészíthető frizurákat gyűjtöttünk össze, amiket gyorsan el lehet készíteni és minden ünnepi alkalomra tökéletesek lehetnek!
Ha valami aprósággal szeretnéd kiegészíteni az ajándékok listáját, vagy idén megbeszéltétek, hogy nem költötök sokat karácsonyra, válogass a…
Az idei karácsony minden szempontból más lesz, mint a többi. Ettől függetlenül még nem kell lemondani az ünnep…
Nehéz lehet ötleteket találni azoknak, akik imádják a szépségápolást, hiszen bizonyára van már bevált ecsetkészletük, arckrémük és hasonlók.…
Az azelainsav az idei év egyik szépségápolási kedvence, hiszen hatékonyan segít az akné, rosacea és a hiperpigmentáció kezelésében.…
Már gyerekkorunk óta tudjuk, hogy télen a réteges öltözködést érdemes alkalmazni, hiszen ha melegünk van, könnyen levehetünk egy…
Ha a hidegebb évszakokban is imádod a ruhákat, akkor jó helyen jársz! Mutatjuk, melyik ruhatípust milyen csizmával érdemes…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.