🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/8 WC-papír dilemma
A WC papír elhelyezésének helyes módjáról a toalettpapír feltalálása óta tombol a vita. A neves terapeuta, Gilda Carle 2000 férfit és nőt kérdezett meg arról, hogyan teszik be a gurigát az adagolóba: a végével felfelé vagy lefelé. Arra is megkérte önkénteseit, hogy töltsenek ki egy kérdőívet, amelyből kiderül, mennyire asszertívek, önérvényesítőek a kapcsolataikban.
Az eredmények alapján kiderült, hogy azok, akik a papír végét felül helyezik el, dominánsabbak, míg a másik csoport megengedőbb. Előbbiek közül többen bevallották, hogy még vendégségben is hajlamosak megfordítani a toalettpapírt, ha nem a nekik kedvező módszerrel találkoznak.
5/8 Vásárlási szokások
A Journal of Consumer Research folyóiratban közzétett kísérletek sorozata megállapította, hogy kétféle vásárló létezik. Az egyik típus minden egyes termék összetevőjét alaposan átvizsgálja, a másik csak beleteszi a kosarába azt, amelyik megtetszik neki.
A kutatók szerint az első kategóriába tartozók odafigyelnek a részletekre, észreveszik, ha valaki nem mond igazat. A második csoportba tartozók nem boldogulnak a részletekkel, és inkább az általánosabb információkat részesítik előnyben.
A Journal of Personality and Social Psychology folyóiratban megjelent tanulmány során több szempont alapján vizsgálták az önkéntesek kézfogását: a fogás teljessége, a kéz hőmérséklete és szárazsága, a kézfogás ereje, időtartama és a szemkontaktus.
Az eredmények azt mutatják, hogy a határozottabb kézfogású résztvevők érzelmileg kifejezőbbnek, extrovertáltabbnak és pozitívabbnak írták le magukat, mint mások. A lazább kézfogásúak félénkebbnek vallották magukat. A bírák első benyomásai ugyanezek voltak, egyetértettek abban, hogy a határozottabb kézfogású résztvevők magabiztosabbak és kevésbé voltak szorongók.