Így segítenek a fitneszkütyük, hogy végre lefogyj

Így segítenek a fitneszkütyük, hogy végre lefogyj

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Így segítenek a fitneszkütyük, hogy végre lefogyj

Egy ideje már töprengsz rajta, hogy esetleg hasznát vennéd egy lépésszámlálónak vagy valamilyen összetettebb aktivitásmérő ketyerének? Ma már rengeteg típus közül választhatsz, és a tudás mellett a dizájn is döntő érv lehet. Pontokba szedtük, miért jó ötlet beszerezned egy ilyet.

Követik minden lépésed

Amennyiben most vágtál bele a fogyókúrába, vagy egyszerűen csak egészségesebben szeretnél élni, mindenképpen érdemes tudnod, hány lépést szoktál naponta megtenni.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint legalább tízezret érdemes, ami lépéshossztól függően 7-8,5 kilométernek felel meg. Ez első látásra soknak tűnhet, ám ne feledd: bőven van időd a fejlődésre.
A mérés előnye, hogy tudatossá válsz a passzívan töltött időt illetően – tehát hosszadalmas ülés esetén frusztrálni kezd, hogy régóta nem tettél semmit a szám növeléséért. A lépésszámlálásnak tehát elképesztő pszichés hatása van, amit pontosan ismernek azok, akik megélik. 
Ha nem hiszed, próbáld ki egy párszáz forintos darabbal kezdésként!

Mindent számolnak

Nemcsak akkor égetsz kalóriákat, amikor sétálsz, kocogsz, biciklizel vagy úszol. A sporton kívül nem szabad megfeledkezni a szervezet alapvető anyagcsere-folyamataival járó termogeneziséről, azaz hőgenerálásáról sem. 
Maga a puszta létezés is energiát emészt fel, a nem edzésnek számító aktivitásról nem is beszélve. A ruhahajtogatás, a porszívózás és a kertészkedés egytől egyig mozgást jelent az egészséged szempontjából, ami nem kerüli el a modern aktivitásmérők figyelmét. 
Meg fogsz lepődni például azon, hogy egy hipermarketes nagybevásárlás során mennyit mozgolódsz. Nyugi, ez nem veszi majd el a kedved az edzéstől, sőt: sokkal inkább sikerélményt nyújt, hiszen ráébreszt: igazából eddig sem lustultál egész nap!

Kibékülsz a számokkal

Az egyszerű lépésszámlálón túl már létezik olyan aktivitásmérő is, ami a bevitt kalóriákat, a pulzusodat vagy a véred oxigénszintjét is figyelemmel kíséri. 

Ez azt jelenti, hogy lesz egy csomó adatod a saját testedre vonatkozóan, amelyet általában egy okostelefon-alkalmazás lelkesen kielemez neked. Ha eddig rosszban voltál a matekkal – méghozzá annyira, hogy két szám láttán már megállapítottad, hogy itt neked semmilyen babér nem teremhet –, most végre megbarátkozol vele. 
Hamar megtanulsz következtetéseket levonni az eredményekből, akár egyetlen ránézésre. Műveleteket nem kell végezned – a szoftverek megteszik helyetted.

Odafigyelsz az alvásra

Elképesztő, hogy napjaink társadalmában milyen kis jelentőséget tulajdonítanak az emberek az alvásnak. Ha sok a teendő, egyszerűen a pihenésre szánt időből csípnek le, hogy aztán másnap fáradtan vágjanak neki a mókuskeréknek. 

 

Ha te is hajlamos vagy így viselkedni, rövid- és hosszú távon egyaránt rendkívül káros következményei vannak a szervezetedre nézve. A korszerű aktivitásmérők alvás közben is veled vannak, hogy mozgásérzékelő segítségével megállapítsák a szundi időtartamát és mélységét. 
Márpedig ha a kütyüd kegyetlenül a képedbe mondja, hogy már megint csak öt órát aludtál a szükséges nyolc helyett, akaratlanul is tudatosul benned: ma este többet kellene.

Közösségi élmény

Az okostelefon-alkalmazáshoz kapcsolt aktivitásmérők általában egy „felhő” típusú internetes rendszerbe töltik fel az eredményeidet, így igény szerint akár az ismerőseiddel vagy ismeretlenekkel is összemérheted őket.

Az adatokat a Facebookon, a Twitteren és egyéb közösségi médiumokon is közzéteheted, hogy egészséges versenyre invitáld a többieket. A technológia ily módon összeköti az embereket – hiszen könnyen lehet, hogy valaki éppen a tevékenységed révén kap kedvet a sporthoz.
Sőt, vannak olyan online közösségek, amelyek kifejezetten az edzés köré csoportosulnak. Ezeknél nem kell attól tartanod, hogy fölösleges infókkal „spammeled” a barátaidat.

Milyet vegyél?

2014 tavaszán a Withings Pulse, a Nike Fuelband+ és a Jawbone UP24 a legnagyobb sláger. 

A Fitbit termékei is piacvezetőnek számítanak, ám miután a legújabb karkötő típusú aktivitásmérőjüket, a Force-ot vissza kellett hívni túlzott allergiás bőrreakciók miatt, inkább a Flex vagy a vezeték nélküli Zip modellt ajánljuk. 

Vásárlás előtt érdemes a gyártók oldalán és vásárlói fórumokon is tájékozódnod, hiszen nem mindegy, milyen kütyü kíséri majd minden éjszakád és nappalod.

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!