A magát „Béla bá” névvel illető egyén aktív hozzászóló volt. Naphosszat ült a gép előtt és a weboldalakat böngészte, és meg volt győződve arról, hogy amit tesz, az hasznos dolog, hiszen a hozzászólásaival „közvetítette a nép véleményét”. Nem is volt rest klaviatúrát ragadni, kommentelt oly buzgón, mintha fizetést kapott volna érte.
Az oly népszerű „Nap szépe”- rovat szereplőit kíméletlen őszinteséggel kritizálta („ A ruhád csinos, de kár, hogy nem a Te idomaidra találták ki”, „Egy plasztikai sebész számára kihívást jelentenél”, „A Te helyedben eldugnám a fényképezőgépet, nehogy újra használjam”).
A „Divat tippeket” bődületes baromságnak tartotta, az „Egészség rovat” írásaihoz pedig hosszadalmas okfejtésekbe merülve cáfolta a szerző szakmai tanácsait, a gasztronómiai cikkeket pedig ízekre szedve elemezgette.
De ma emberére talált: az egyik önmagát „Terminátornak” becéző egyénnel órákig vagdalkoztak oda-vissza, körbejárva a „Kell a gyereknek zsebpénz?” kérdés minden aspektusát. Az eleinte még kulturáltan induló vélemény-ütköztetés a végére már durva és sértegető hangvételbe csapott át: és ekkor már egymás édesanyjának emlegetése csak a legfinomabbak közé tartozott. Bála bá feldúltan hagyta el a besötétített, de indulatoktól izzó szobát – kimenekülve a friss levegőre:
– Hülye, névtelen, arctalan senkiházi! Azt hiszi, csak neki lehet igaza. Hogy szakadna rá az ég! – szitkozódott mérgesen, s mivel alig látott a dühtől egyenesen beleütközött a szobájából éppen kilépő 15 éves kamaszfiába.
– Te Apa! Nem hiszed el, hogy milyen baromarcok vannak! Egy magát Béla bának nevező idióta órák óta vitázik velem, de én nem hagytam magam! Azt nem tette zsebre, amit tőlem kapott… – méltatlankodott a fiú indulatosan
– „Béla-bá”, alias Nagy Kálmán, nézte-nézte a méregtől pipacsvörös vézna fiát, majd kitört belőle a nevetés. Percekig rázta a mélyről jövő őszinte kacagás, megveregette a fia vállát, majd a könnyeit törölgetve megszólalt:
– Na, gyere Te Terminátor… beszélgessünk!
…
„Béla bá” ettől a naptól fogva beszüntette áldásos hozzászólói tevékenységét, de mindig akad utánpótlása: emberek, akik névtelenül vagy álnéven, arc nélkül, vagy álképpel, fontoskodva – ha kell, ha nem – megmondják a tutit.