Emberek vagyunk, nem robotok
Ami azzal jár, hogy puffadunk, izzadunk és még egy sor nem túl vonzó dolgot csinálunk. Ez viszont nem veheti el a kedvünket attól, hogy jókat együnk, finom borokat kóstoljunk és a rengeteg ételintolerancia ellenére, néha engedjünk a kísértésnek.
Szerintem nagyon úttörő és felszabadító érzés, hogy a közösségi média felületeken, gyönyörű nők mutatják meg, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint bárki más, teljesen hasonló problémákkal.
Például ők is kikészülnek, ha egy nagyobb esemény napján puffadt hassal ébredtek és nem úgy áll rajtuk az előre megálmodott ruha. A kezdeti pánik után viszont felveszik a ruhát és megpróbálják jól érezni magukat benne. Esetleg tesznek magasról a tökéletes outfitre és olyan ruhát vesznek fel, amiben kényelmesen érzik magukat.
Számomra szintén felemelő érzés azt látni, hogy egyre több nagy sztár mutatja meg tökéletlenül tökéletes testét, felvállalva a sebezhetőséget, amit ezután kaphat. Emlékeztetve arra a fiatalokat, hogy a valóság nem az, amit az óriásplakátokon látnak. Talán ideje leszámolni azzal a ténnyel, ami Kate Hudson szájából hangzott el a Csajok Bosszúja c. filmből, miszerint Vera Wang ruhát soha nem igazítunk testhez, mindig a testet formáljuk a ruhához. Olvass még a témában
„Be akarta perelni, mert kocogni jár” – Ügyvédek mesélnek a legőrültebb megkeresésekről
„Csak egyetlen százaléknyit akartam visszakapni a szingli barátnőim szabadságából” – így emészti fel a nőket az anyaság
Ősszel és télen lecsökkenhet a D-vitamin-szinted: dietetikusok elmondják, mit tehetsz ellene
A leghírhedtebb kísértetjárta helyek Magyarországon – egy részük ma is látogatható!
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






