Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a csapból is a szex folyik: a magazinok, a plakátok, a filmek, a reklámok és úgy általában a hétköznapok telis tele vannak erotikával. Talán sosem kezeltük ennyire lazán az erkölcsi kérdéseket és főleg nem beszéltünk ilyen szabadosan róluk. A felmérésekből és a tanulmányokból mégis az derül ki, hogy szexuális válságot élünk. Jean M. Twenge amerikai pszichológus szerint nem csak a szexuális partereink száma alacsonyabb, ritkábban jutunk el az ágyig, mint elődeink. És hogy mindezért a digitális világot teszi felelőssé, azon már meg sem lepődünk…
Tényleg nem szexelnek a fiatalok?
Twenge szerint azok a fiatalok, akik most a húszas éveik elején járnak (ők az Y generáció késői tagjai), 2,5-szer nagyobb eséllyel tartózkodnak a szexuális együttlétektől, mint ugyanennyi idősen az X generáció tagjai.
Nyár végi holdfogyatkozás: 3 csillagjegy leteszi a régi fájdalmát
Ez tehát azt jelenti, hogy 2,5-szer többen vannak azok, akik egyáltalán nem érintkeznek szexuálisan a húszas éveiket taposva.
Mi állhat ennek a hátterében? Az Y generáció már egy új típusú nemzedéknek számít, ők az első olyan generáció tagjai közé tartoznak, akik aktív számítógépes, interaktív világban nőttek fel. Már el sem tudják képzelni az életüket a modern technika vívmányai nélkül, ellenben sok mindenben gyakorlatiasabbak és jobban el is boldogulnak, mint elődeik – éppen annak köszönhetően, hogy életüknek ilyen szerves részét képezi a technológia. Ugyanakkor úgy tűnik, az aktív szexuális élet nem tartozik a kiemelkedő teljesítményeik közé:
a megkérdezett generáció 15%-a úgy nyilatkozott, hogy nagykorúsága óta egyáltalán nem feküdt le senkivel.