Mikor indultunk el a lejtőn?
Mielőtt legyintenénk a „mai fiatalokra”, meg kell említenünk, hogy az 1990-es évektől kezdve egészen 2014-ig minden felnőtt teljesítménye visszaesett a szexuális életet illetően. A statisztikák alapján az átlagos évi 62 alkalom helyett már csak legfeljebb 52 alkalommal szeretkeztek a felnőttek az USA-ban.
Képmutatóak lennénk?
A világunk tényleg kellően szabados, kimondhatjuk, átélhetjük a szexuális fantáziáinkat, azonban nem az egyéjszakás kalandok fogják feljavítani a statisztikát. Sőt! Lehet, hogy több partnerrel bújunk ágyba, mint elődeink, de ezek az együttlétek gyakran csak egy, esetleg néhány alkalomról szólnak.
Utána a többségnél megint hetek, hónapok telnek el ideális partnerjelölt nélkül, és így alaposan redukálódik a szeretkezéssel töltött órák száma.
Ezzel szemben a tartós kapcsolatok felfelé húzzák ezt az átlagot, legalábbis egy jó ideig, hiszen a rendszeres szexuális élet jóval jellemzőbb azokra, akik rendszeresen találkoznak, esetleg együtt is élnek. Olvass még a témában
„Akkor döbbentem rá, hogy elvesztettem a legjobb barátomat” – Férfiak, akik megbánták, hogy elváltak
„Meg akarta mutatni, hogy van pénzünk” – Amikor a párod társadalmi osztályt akar ugrani, de te nem
„Ott döntöttem el, hogy szakítok” – Így változtak meg kapcsolatok egyetlen pillanat alatt
„Posztolt és lájkolt, de az üzenetemet nem olvasta el” – Apró dolgok, amik jelzik, hogy nem vagy fontos a párodnak
Twenge szerint a mai tinik (akiket az iGeneráció tagjaiként hív) nemhogy gyorsabban, egyenesen lassabban nőnek fel, mint elődeik. A testi érés, a kívülről érkező ingerek szinte azonnal ott vannak a kiskamaszok életében, ugyanakkor a szellemi érés jóval elmarad. Korábban csak 16 évet szántak átlagosan a felnőttek arra, hogy gyermeküket önállóvá neveljék és útjára engedjék, ehhez képest a mai átlag már 21 év.
Szerinte azonban nem is annyira a lassú önállósodás vezet a mostani szexuális válsághoz, sokkal inkább a virtuális világnak köszönhetjük a problémát.
Már évekkel ezelőtt is olyan statisztikákat készítettek Amerikában, amikből kiderült, hogy a kamaszok csaknem 100%-a használja a közösségi médiát, a különböző üzenetküldő platformokat, továbbá sokan különféle online játékokkal töltik ki a fennmaradó idejüket.
A tinik maguk is elismerik, hogy kifejezetten ritkán találkoznak iskolai alkalmakon kívül a barátaikkal, holott korábban alapvető volt a közös időtöltés – ezzel együtt a közvetlen érintkezés lehetősége. Bár az online világnak köszönhetően gyakran sokkal könnyebb ismerkedni, mindannyian tapasztaljuk, hogy a virtuális tér egészen más ingereket kelt bennünk, mint a tényleges valóság.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a kamaszok gyakran éppúgy megelégszenek az internetes kapcsolattartással, mint a felnőttek, és ennek köszönhetően több generáció életében is automatikusan háttérbe szorulnak a szexuális együttlétek.
Következő cikkünk10 jel, hogy a randi appok rossz hatással vannak a mentális egészségedreElvileg azért vannak, hogy szórakozzunk, de a társkereső oldalak és applikációk sokszor inkább frusztráltabbá teszik használóikat, mint boldogabbá. Ha már érezted úgy, hogy eleged van belőlük, nem vagy egyedül és lehet, hogy itt az ideje, hogy egy kis szünetet tarts. Ha az alábbi tíz pontból legalább öt illik rád, az azt…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






