A kék szín ereje
Elsőre talán furcsának hangzik, de ha megpróbálod körülvenni magad minél több kék színű holmival, csökkentheted az étvágyadat! Egy felmérés szerint ugyanis azok, akik ilyen árnyalatú szobában ettek, 33%-kal kevesebbet fogyasztottak; tehát jó ötlet lehet lecserélni a tányérjaidat és evőeszközeidet (vagy akár az asztalterítőt) kékre.
Ezen kívül próbáld meg kerülni a narancssárga, piros vagy citrom árnyalatokat, ezek ugyanis épp ellenkező hatást érnek el!
Tükörrel szemben
Szintén hatásos trükk a fogyásnál az, ha egy tükörrel szemben eszel. Egy felmérés nemrég bebizonyította, hogy harmadára csökkenti az étvágyadat ez a megoldás; mivel úgy tartják, hogy ha szemtől-szemben látod magadat, sokkal objektívebben hozol meg döntéseket – így könnyebben irányítod az étvágyadat is. Olvass még a témában
„Nem teszel jót ezzel” – ne hazudd a gyereknek, hogy boldog a házasságod
Ezt hozza 2026. október 4. a numerológia szerint: kapcsolódás és gondoskodás
A transzgenerációs minta, amit ki kellett oldanom ahhoz, hogy igazi társa lehessek a férjemnek
Nem leszek népszerű, de kimondom: nem mindenki érdemel második esélyt
Ugyanezt a módszert bevetheted akkor is, ha nem tudtál ellenállni a gyorskajának – ha a tükörrel szemben ebédelsz meg, kevesebbet eszel belőle!
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






