Aztán elérkezett az első olyan hónap, amikor tényleg komoly összeget kerestem. Nem tagadom, madarat lehetett volna fogatni velem – pontosan addig, amíg rá nem döbbentem, hogy vállalkozóként ez nem egy új állapot, csak egy pillanat. Egy jól sikerült hónap nem garancia arra, hogy az egész év ilyen lesz. (Nem is lett.)
Ez volt az a pont, amikor elkezdtem faggatni magamat: miért akarok még mindig többet? Mi az a belső hajtóerő, ami nem hagy megállni és élvezni azt, amit már elértem?
Minden nap úgy érzem, hogy szerencsés vagyok és ennek szerves része az anyagi biztonság. Szerencse, hogy viszonylag fiatalon stabil életet építettünk, hogy nem kell gondolkodnunk egy-egy új háztartási gépen, vagy azon, hogy megvegyük-e a görögdinnyét a piacon. Azonban amikor ezt a gondolatmenetet megosztottam a kislányom apukájával (akiről mindenki példát vehetne önmenedzselésből), azonnal rávágta: „Ez nem szerencse, ez kőkemény munka.” Végül abban maradtunk, hogy mindkettő igaz. Olvass még a témában
Részben szerencse, hogy egymásra találtunk huszonévesen, és együtt kezdtük el építeni a közös jövőnket. De az, hogy ma ilyen életet élhetünk, az tényleg rengeteg munka eredménye. A múltban még elevenen ott él minden koránkelés, lemondás, újratervezés. Azok a hónapok, amikor nem találkoztunk, mert ő külföldön volt, vagy azok a lopott félórák, amikor a lányom elaludt, én meg már ültem is be a gép elé dolgozni… Az állandósuló fáradtság és az örökös egyensúlyozás, nos, ez kívülről sosem látszik.
Amikor nem a kereset, hanem a költés változtat meg
A fordulópont mégsem az volt, amikor a bankszámlánkon több lett a pénz, hanem amikor elkezdtem másképp viszonyulni ehhez az egész kérdéskörhöz. Amikor megtanultam nem csak megkeresni, hanem elkölteni azt, amiért megdolgoztam.
Nap, mint nap látok közelről olyan embereket, akik elképesztő összegeket keresnek (százmilliókat, milliárdokat) – és mégsem boldogok. Egyszerűen nem élnek. Egy mókuskerékben futják a saját köreiket és észre sem veszik, hogy a legszebb éveik suhannak el mellettük. Egyikük például nem ment el időben orvoshoz, mert spórolni akart a magánrendelésen, holott luxusautóval jár dolgozni – maradandó károsodása lett.
Egy másik ismerősöm már szó szerint belebetegedett a munkába, de azóta sem bír leállni, mert már nem tudja, mit kezdhetne magával a feladatai nélkül.
Ekkor vált világossá számomra: nem a pénz számít, hanem a vele való kapcsolatunk. Hogy lényegében ki irányít kit.
