„Tetszett Fanni, tényleg nagyon-nagyon vonzott, de a randink kb. második órájában rájöttem, hogy valami nem stimmel, mégis adtam esélyt még egy találkozásnak – meséli Andor (35). Fannit az egyetemen ismertem meg, nem is egy szakra jártunk, de hetente többször is összefutottunk a kávézóban, bulikon, itt-ott. Már akkor kiszúrtam, hiszen nagyon szép, de akkor pont volt barátnőm, nem hívtam randizni.
Egyetem után ugyanahhoz a céghez kerültünk gyakornokként, és akkor lecsaptam rá! Mivel nem voltunk teljesen ismeretlenek – illetve gondolom, hogy ezért – rögtön igent mondott, és aznap este találkoztunk is. Mivel nyár volt, elmentünk fagyizni és sétálgattunk, de végig volt valami feszültség a levegőben. Folyamatosan kérdezgetett, faggatott a szokásaimról, az exeimről, mintha kihallgatáson lettem volna gyanúsítottként, így másfél óra után annyira ideges voltam, hogy meg akartam tőle szabadulni. Mivel jobb nem jutott eszembe, azt mondtam, migrénem van, hazakísértem, és reménykedtem, hogy a munkahelyünkön nem lesz semmi kellemetlenség.
Hetekig szóba sem állt velem, sőt, köszönni is nehezére esett, és ez annyira furcsa volt, hogy elhívtam ebédelni, hogy tisztázzuk a dolgot. Kiderült, hogy az egyik egyetemi kalandom után egy lány borzasztó dolgokat kezdett terjeszteni rólam, így akart bosszút állni, hogy nem akartam járni vele. Fanni pedig emlékezett erre. Azért emlékezett a sztorira Fanni, mert én is tetszettem neki anno, és ez rémisztette meg. Ezért volt ideges az első randinkon, emiatt faggatott, de végül meggyőztem, hogy ez hazugság, és kicsit oldódott a feszültség köztünk, de távolságtartó maradt. Ha az első találkozáskor rá mer kérdezni erre, talán minden jobban alakul. Arra bíztatok minden lányt, hogy legyen nyitott, őszinte és egyenes az első randin, jobb, ha akkor és ott derülnek ki dolgok…” Olvass még a témában
„Forró nyári nap, vízpart és egy gyönyörű, természetes szőke lány… Teljesen odavoltam Belláért, akit a strandon ismertem meg – vallja be Gábor (29). Nagyon tetszett benne minden, csinos volt, értette a viccet, lazának és spontánnak tűnt. Nem hívtam el randizni, de csak azért, mert a beszélgetés alatt kiderült, este úgyis ugyanoda megyünk bulizni, és gondoltam ez egyértelművé teszi, hogy összefutunk.






