Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Pasi szemmel: Első randik, amik jobbak...

Pasi szemmel: Első randik, amik jobbak lehettek volna, ha…

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

„Forró nyári nap, vízpart és egy gyönyörű, természetes szőke lány… Teljesen odavoltam Belláért, akit a strandon ismertem meg – vallja be Gábor (29). Nagyon tetszett benne minden, csinos volt, értette a viccet, lazának és spontánnak tűnt. Nem hívtam el randizni, de csak azért, mert a beszélgetés alatt kiderült, este úgyis ugyanoda megyünk bulizni, és gondoltam ez egyértelművé teszi, hogy összefutunk.

Annyira evidens volt Bellának is, hogy full partiszettben jelent meg, ami viszont nagyon nem jött be. Műszempilla, túl rövid szoknya, túl erős smink, egy pohár ital után máris rettentő kínosan viselkedett. Persze először azt gondoltam, á, biztosan csak ő is ideges vagy kicsit becsípett, de nem!

Egész este fura volt és megjátszós, a mai napig nem értem, miért kent annyi mindent magára, amikor egy igazi természetes szépség, biztosan önértékelési problémái voltak, vagy egy exe elhitette vele, hogy így szebb, nem tudom, de nem is érdekel. Már mindegy is, többet nem találkoztunk, és nem bánom, hogy így, egy álrandi alkalmával kiderült, hogy nem az esetem.”

Olvass még a témában

„Egy közös barátunk esküvőjén ismertem meg Annát, aki balettoktató, kedves, intelligens csajnak tűnt, de az igazat megvallva először a nagyon formás, hosszú lába tűnt fel – emlékszik vissza Ádám (31). A lagzi után pár nappal már elhívtam vacsorázni. Nem tudtam pont az étterem előtt megállni, így picit sétálnunk kellett, és megemlítette, hogy az exe pont ezért nem szeretett a városban autóval közlekedni. Gondoltam, hm… hát sebaj, ez még jól is jöhet, hogy a lány nem akar mindenhova autóval menni majd.

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!