1. A fonat
A néni, aki sztrókot kapott, lebénult a fél oldala és olyan hálás volt, hogy elsírta magát, amikor a halála előtti napon befontam a haját. Azt mondta, nem akart kócos hajjal meghalni.
2. A kábel
A 7 hónapos terhes fiatal nő meg akarta lepni a férjét azzal, hogy lenyírja a füvet a kertben, de a fűnyíróval átment egy kábelen és megrázta az áram. Már a mentőben is újra kellett éleszteni, majd nálunk a kezelőben is. Mindent megtettünk, amit lehetett, de a sérülései túl súlyosak voltak, nem tudtuk megmenteni sem őt, sem a magzatot.
Én még csak rezidens voltam, nem nekem kellett közölnöm a hírt a férjjel, de láttam az arcát, mikor megmondták neki és mai napig kísért. Olvass még a témában
Lassan sétálók, boltban tévelygők: tényleg olyan türelmetlenek lettünk, hogy mindenkit gyűlölünk, akitől nem tudunk haladni?
„Úgy viselkedett, mintha a szolgái lettünk volna” – Idegenvezetők mesélnek a legpofátlanabb turistákról
Melyik szín vonz a legjobban? Ezt árulja el a mostani életszakaszodról
5 jel, ami azt üzeni, hogy a szeretteid vigyáznak rád fentről
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.





