Barátság extrákkal
Forrás: Big Bang Media
A két főszereplő persze az ominózus este óta nem találkozott, de amikor évekkel később újra összefutnak, megfogadják, hogy átsegítik egymást a problémáikon: Jake-et a nőfaló szexmániáján, Laineyt pedig a Matthew-imádatán. Jason Sudeikis és a Laineyt játszó Alison Brie között nagyon jó a kémia, teljesen hihető, hogy legjobb haverok, de érződik a szexuális feszültség is, ami kifejezetten jót tesz a filmnek.
Kettejük love storyja innentől aranyosan esetlen, mindkét színész tökéletesen hozza a karaktert. A mellékszereplőkről is érdemes szót ejteni: Adam Scott remekül hozza a sznob, karót nyelt nődoki szerepét, Amanda Peet pedig hitelesen alakítja a szerethető, de kicsit karrierista elvált anyukát. Apropó, ha valaki tudja, mitől néz ki ez a nő még 43 évesen is ilyen dögösen, ne habozzon megosztani velünk! Olvass még a témában
Őrült, dilis szerelem.
Persze azért volt néhány buktatója is a filmnek – a vége felé például elég komolyan megijedtünk, hogy a végkifejlet mégsem az lesz, mint amire számítunk, és érdekesen rövidek voltak a félperces szexjelenetek is, de összességében véve ezek eltörpülnek a pozitívumok mellett. A (sz)ex az oka mindennek aranyos, de nem csöpögős romantikus vígjáték, ami könnyed szórakozást kínál egy őszi délutánon.






