Ezért gondold végig, mi volt a „csoda”, és tedd el magadban az élet nehezebb napjaira. Összegezd a rosszat, vond le a konklúziót, és tedd el magadban az életed boldog napjaira, hogy legyen, ami mindig emlékeztet arra, milyen szerencsés vagy épp. És ha már elég erőd van hozzá, egy szép napon idézd fel az emlékeket, mindazt, amin keresztülmentél; a fájdalmat és az űrt, amit Ő hagyott maga után. Ezek tekintetében rá fogsz jönni, hogy mennyit is adott hozzád ez az élmény és mennyit formált rajtad. Bölcsebbé váltál és tapasztalatot szereztél. Azáltal pedig, hogy életedben először igazán szerettél valakit, és mégis sikerült túlélned nélküle – bármi is volt az oka – győztél.
Így megértheted azt is, hogy a lelki társi szerelem nem feltétlenül tart örökké. A te lelki társad megöregedhet valaki mással, annak ellenére, hogy az együtt eltöltött idő az ő szívébe is hegeket karcolt – ezért szeresd, de messziről. Ez megtanít az önzetlen és igaz szeretetre, amikor más nem számít csak az, hogy ő igazán boldog legyen – az már mindegy, hogy veled, vagy nélküled. Ha pedig képes vagy valakit így szeretni, idővel képes leszel elengedni is. Ezért ne félj sem a fájdalomtól, sem az igaz szerelemtől, mert a lelki társ után is jönnek még boldog napok, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ha szivárványt akarunk látni, el kell viselnünk az esőt is.
