Egy négygyermekes anyuka, Kim Casaburi nemrég a mindbodygreen felületén osztotta meg őszintén történetét; sok éven keresztül küzdött egy rejtélyes betegséggel, ami miatt 20 kiló súlyfelesleggel küzdött hiába és depressziós lett. Borzasztó időszakon ment keresztül, mire végre kiderült, mivel is áll valójában szemben, azóta pedig már más nőknek segít, hogy ők is mielőbb újra jól érezzék magukat a bőrükben.
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
Hiába az egészséges szokások, egyre több tünete lett
Kim Casaburi elmondása szerint a 30-as éveiben úgy érezte, nagyszerű életet van. Boldog és egészséges volt, emellett a szakmai karrierje is jól haladt, egy sikeres fitneszközpont franchise-t vezetett férjével közösen. Mindketten egészségesen táplálkoztak és rendszeresen mozogtak, Kim élete azonban hamarosan nagyon megváltozott, és sajnos nem jó értelemben.
Miután 40 évesen világra hozta a negyedik gyermekét (előtte pedig többször is elvetélt), az egészségi állapota drámaian megváltozott, rosszabbra fordult. A legkisebb gyermeke születése utáni első évben úgy érezte, hogy az élete teljesen felfordult. A fáradtság és az agyköd uralta a napjait, éjszaka pedig sokszor csak sétálgatott a házukban, mert nem tudott aludni. Amellett, hogy folyton úgy érezte, semmi energiája nincs, 20 kiló túlsúllyal küzdött, ami nagyon megviselte lelkileg, és depressziós lett.