Hiperérzékeny ember vagyok, amiről talán még mindig nem tudom eldönteni, hogy előny vagy hátrány. Hiszen a szenzitivitás nemcsak abban nyilvánul meg, hogy egy-egy kritikára, véleményre, bármilyen ingerre sokkal intenzívebben, mélyebben reagálok, hanem abban is, hogy extrémen erős a beleérző képességem. Zsigeri szinten tudok másokkal rezonálni, a legkisebb jelből leveszem, hogy a másik fél mit gondol, őszinte vagy sem. Az egy másik kérdés, hogy mennyire írom felül racionalizálással az ösztönösséget.
Érzékenység a kapcsolódáshoz
Számos helyzetben jelent hatalmas előnyt, hogy szinte tudom, látom, hogy mi fog történni. Sokszor azt is, hogy a másik hogyan fog nézni, milyen gesztust fog tenni, érzem az illatokat, tudom, hogy sütni fog a nap, vagy esni fog az eső. Ráadásul a munkámban is előnyös tud lenni, hiszen a beleérző képesség adja meg annak a lehetőségét, hogy kommunikációs szakemberként eggyé tudjak válni egy márkával, az identitásával, megértsem a valódi ügyféligényt, és kialakuljon egy különleges kapocs közöttünk. Persze ahhoz, hogy ezekkel jól tudjak élni, merni is kellene maximálisan figyelni a belső hangra és támaszkodni rá. Jó néhányszor a homlokomra csaptam már amiatt, hogy nem bíztam az intuícióimban.
Pokol
Ugyanakkor ez a fajta érzékenység gyakran maga a pokol, mert a legtöbb helyzetben nem tudom kikapcsolni az érzelmeimet. Nem mindig látom, hogy egy negatív reakció nem nekem szól, hanem az adott szituációnak, vagy egyszerűen egy feltételrendszer nem engedi, hogy az valósuljon meg, amit szeretnék. Olvass még a témában
Az, hogy sikeres vagy, nem jelenti, hogy jól is vagy – Így maszkoltam a depressziómat a teljesítményemmel
Ezt hozza 2026. február 24. a numerológia szerint: megérzed milyen jó adni és segíteni
A gyerekeknek csak a fele kötődik egészségesen a szüleihez
„Meghaltam 6 percre” Egykori ateisták, mi történt, ami miatt hinni kezdtetek?
Ha valaki nem a megfelelő árnyalatú szót használja, képes vagyok bepánikolni, és megkérdőjelezni a kapcsolatunkat, valamint az addig felépített bizalmat.
Azt gondolom, hogy engem nem lehet szeretni, vagy valamit rosszul csinálok. Súlyosabb esetekben, illetve ha nagyon izgulok, félek egy ismeretlen eseménytől, szomatizálom is a bennem kialakuló feszültséget, stresszt és bántást.
Sejtekig ható momentumok
Kihívást jelent olyan emberekkel kommunikálnom, akik tartózkodóbbak, zárkózottabbak, vagy egyszerűen nehezen fejezik ki az érzelmeiket, mert rendkívül emocionális vagyok, éppen az érzékenység okán. Egy-egy szó, cselekedet, kép olyan mélyen vésődik belém, hogy nincs az a földi erő, ami azt kitörli a sejtjeimből. Azoknak az embereknek a szemében, akik nem így működnek, akár nebáncsvirágnak is tűnhetek. Régebben elég sokszor megkaptam, hogy:
„Ne vedd már ennyire a lelkedre, ne legyél már ennyire érzékeny!”
, mintha valami kapcsolóval szabályozható lenne, hogy mik zajlanak bennem akkor, amikor véleményt alkotnak rólam, visszautasítanak, vagy hogy hétköznapi helyzetekben mikor kezd el remegni a gyomrom.
A kényelmetlenség tréningez
Szeretném, hogy a számomra kritikus pillanatok ne érintsenek meg ennyire, és figyelem is magam, hogy még az érzelemhullám előtt fülön tudjam csípni az érzést. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez mindig sikerül. Azonban fel kellett ismernem, hogy azok az élethelyzetek, amiket az elmúlt fél évben meg kellett oldanom egyedül, igencsak erős tréningnek bizonyultak. Amikor rajtad kívül álló okok miatt kell eljönnöd egy albérletből, ahova egy hónapja költöztél, majd a következő albérletet is el kell hagynod, mert a tulaj úgy adta ki a lakást, hogy nem szólt, hogy egyébként árulja azt, kezd átfordulni benned, mire hogyan reagálsz. Az sem könnyű, amikor folyamatosan potenciális vevőknek mutogatja az ingatlant, így állandóan átgyalogol valaki az életeden, és ez csak egy-egy momentum a napi kb. hat dologból, ami rendszeresen próbára tesz.
Energiaforrás
A túlzott szenzitivitásból fakadóan azonban van egy olyan képességem, amivel az összetört állapotban keletkező szomorúságot és fájdalmat erővé tudom konvertálni. Lehet, hogy kell pár nap, amíg megemésztek meghatározó történéseket, de utána olyan energiát nyerek, ami megállíthatatlanná tesz. És ez valahol kompenzálja a gyengeséget, a bizonytalanságot, az elfogadás iránti vágyat. Rosszabb napjaimon és periódusaimban most is mélyre kerülök, de már eljutottam oda, hogy a gyengeségeimre inkább tekintek olyan jellemvonásként, ami bizonyos szempontból inkább kiteljesít, sőt, büszke is vagyok rá.
