A középkorú nő jó vásárló volt: szerette a minőségi, friss, különleges dolgokat – így aztán a piacon is megválogatta, hol hagyja a pénzét…
A középkorú nő jó vásárló volt: szerette a minőségi, friss, különleges dolgokat – így aztán a piacon is megválogatta, hol hagyja a pénzét. De ahova egyszer odakapott – hűségesen visszajárt, s minden alkalommal több ezer forintot hagyott a „kiválasztott” kasszájában. Most is szokásos hétvégi nagybevásárlásra készült: húszcentis listán részletezve a szükséges dolgokat. Mivel a megszokott zöldségesét nem találta – gondolta próbára teszi a nemrég megnyílt, lerakat kínálatát. Volt ott minden: friss is, szép is – igaz drágábban, de nem lehetett oka a panaszra: mire végigtarolta a zöldséges rekeszeket csordultig telt a bevásárló-kosara. Az eladó lelkesen mért, szorzott, írt, majd kimondta a végösszeget: – 6365 Ft lesz hölgyem. – tette elé a nyugtát a férfi. – Lenne szíves adni egy műanyag szatyrot – elfelejtettem hozni magammal. – jegyezte meg nő foghegyről, miközben megpróbálta kiimádkozni a kabátja zsebéből a pénztárcát. – Szatyrot? Hol él maga? Nem vagyunk mi jótékonysági intézmény, hogy csak úgy osztogassuk. Tudja, mennyibe kerül nekünk egy nyavalyás szatyor? – dörögte a férfi. – Természetesen kifizetném. – szabadkozott az asszony fülig vörösödve. Majd hozzátette: – Másképp nem tudom elvinni, amit vettem. A férfi elkezdte visszadobálni a pultra halmozott árut a kosárba: – Ezt hamarabb is mondhatta volna, most stornózhatom az egészet. – dohogott. – Tényleg nincs egy táskája? –próbálkozott újra. – Mondtam már: nincs. Az ilyenek miatt, mint maga szennyeződik halálra a bolygó. Méteres torlaszokat hord a szél az eldobott nejlon-tasakokból.- tartott rögtönzött kiselőadást a férfi. A nő megszégyenülten hátat fordított, és elindult a kijárat felé, de még mielőtt kilépett volna foghegyről még odavetette: – Ne oktasson ki engem! Mert jobb, ha tudja: az ilyenek miatt, mint én – akár be is zárhatja a boltját! S igaza lett: a lerakat, ma már nem üzemel. Óvja a környezetet a durvaságtól.