Volt időszak, amikor a legtöbben nem örültek annak, hogy az alsótestük szélesebb. Azonban változnak az idők, hiszen ma már rengetegen tesznek azért, hogy kerekebb fenekük legyen – az implantátumokról ne is beszéljünk. A különböző testalkatokból több következtetést is le lehet vonni, egy kutatás szerint például egészségügyi előnye is van annak, ha természetesen kerek fenékformával rendelkezel.
Érdekes tanulmányt publikált az Oxfordi Egyetem Churchill kórháza: a szakértők szerint ugyanis ha széles a csípőd és J.Lo hátsójával vetekszik a tiéd, akkor okosabb és egészségesebb lehetsz, mint azok, akiknek alapvetően laposabb a fenekük és keskenyebb a csípőjük.
A kutatók szerint az alsótesten, különösen a fenéken és a combokon lévő zsírszövet-többlet védhet a szívproblémák, a diabétesz és más, túlsúllyal összefüggésben kialakuló betegségek ellen.
„Több kutatás igazolta, hogy az alsótesten található elraktározott zsír védelmező funkciót lát el.” – olvasható a kutatók közleményében, mely az International Journal of Obesity című folyóiratban jelent meg. Olvass még a témában
Harmónia és sikeres együttműködések: ez vár rád a munkában októberben a csillagjegyed szerint
„A nőnek ez a luxus nem adatik meg” – ezért utálja a feleség, amikor a férje a kanapén tesped
Tegnap még szeptember volt, holnap meg már karácsony?
„Hónapokig nem jöttem rá, mi az a zaj hajnal 3-kor” – Szomszédok, akik mintha a pokolból költöztek volna mellénk
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






