Emiatt olyan nagy baj, ami az Amazonasszal történik

Emiatt olyan nagy baj, ami az Amazonasszal történik

Címlap / Otthon / Emiatt olyan nagy baj, ami az Amazonasszal történik / 2. oldal

Ebben a pillanatban is szerte a bolygón veszedelmes tüzek tombolnak, és perzselnek fel maguk körül mindent – bár a közvélemény szinte kizárólagosan Brazíliával foglalkozik, csak a kontinensen maradva tüzek égnek Peruban, Paraguayban és Argentínában is.

De miért történik mindez?

Az erdőkben időnként kisebb-nagyobb tűzvészek tarolják le az élővilágot, és ez bármennyire is fájó egy külső szemlélő számára, valójában természetes megújulásról van szó. Egy-egy villámcsapás, vagy éppen a túl nagy forróság hatására fellobbannak a lángok, de ezúttal sajnos jóval összetettebb a kép.

Az év eleje óta már több mint 74 000 erdőtüzet regisztráltak a régióban, ami 82%-os emelkedés a tavalyi évhez képest.

Most már tudjuk, hogy szándékos erdőégetés áll a háttérben. A magyarázat ezúttal is a politikára vezethető vissza, ugyanis a jelenlegi miniszterelnök, Jair Bolsonaro egészen más szempontok alapján áll az esőerdőhöz és országa vezetéséhez, mint elődei. Úgy véli, hogy az esőerdő elsősorban nem a bolygónké, hiszen túlnyomórészt Brazília területén van, ennek megfelelően kizárólag a brazilok dönthetnek arról, hogy megőrzik, vagy éppen a földdel egyenlővé teszik a vidéket.

Meg kell értetnünk azt is, hogy Brazília nem egy gazdag ország, sok probléma van a közbiztonsággal, az élelmezéssel, az orvosi ellátással, így aztán nem túl meglepő módon rengeteg embert inspirált a lehetőség, hogy az új elnök segítségével talán fellendülhet a gazdaság, jobbak lehetnek a hétköznapok. Bolsonaro gyakorlatilag szabad kezet adott az illegális fakitermelőknek és azoknak, akik újabb megművelhető földterületre szerettek volna szert tenni.

Ennek eredménye az, hogy újabb és újabb tüzek bukkannak fel a dzsungelben, és bár hatalmas a káosz az országban, a vezetőség még mindig nem hajlandó elismerni, hogy nagy a baj.

Bolsonaro úgy véli, ha a világ azt akarja, hogy az esőerdő oxigént adjon a bolygónak, akkor fizessen a fenntartásáért – a legutóbb felajánlott 20 millió dolláros gyorssegélyt most mégis elutasította mondván, hogy azt fordítsuk inkább az európai erdők újratelepítésére. 

A cikk még nem ért véget! Lapozz egyet ide kattintva >>

VIDEO A csillagjegyek stresszkezelése a legrosszabbtól a legjobbig

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2 3

»