A munkahelyi kiégés 6 biztos jele – Van „gyógymód” erre is!

A munkahelyi kiégés 6 biztos jele – Van „gyógymód” erre is!

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / A munkahelyi kiégés 6 biztos jele – Van „gyógymód” erre is! / 2. oldal

A munkahelyi kiégés modern korunk egyik hétköznapi problémájává lépett elő. Sajnos azonban bármennyire is általános, nem tudjuk megoldani egyik napról a másikra.

Nem gondoskodsz annyit és úgy magadról, ahogy kellene

Egy idő után mindenkin túlnőnek a feladatok és ilyenkor óhatatlanul is háttérbe szorítunk valamit, vagy valakit. Ahogy azt már említettük, ez a legtöbbször a magánéletet jelenti, de ezt tudat alatt is megpróbálhatod megkerülni azzal, hogy az öngondoskodást hanyagolod el.

Mit is jelent ez? Semmiképpen sem ápolatlanságot, sokkal inkább azt, hogy éjszaka is dolgozol alvás helyett, hogy nincs időd enni, vagy gyorskajákon élsz. Esetleg elhagytad minden hobbidat, relaxációs programodat, hogy a feladataidra koncentrálhass. 

Ingerlékeny leszel

A túlhajszoltság és a stressz egyértelműen ingerlékenységhez vezet, ráadásul ebből az ingerlékenységből jellemző módon azok kapnak, akik a legkevésbé tehetnek róla: a családtagok, a csendes, szolid kollégák. Bárki, aki igazából nem hibáztatható, csak rosszkor volt rossz helyen.

Nem tudsz koncentrálni

Bármennyire is jól akarsz teljesíteni, mindennek van határa és mindenki esetében eljön az a szint, amikor már sem mentálisan, sem lelkileg, sem fizikálisan nem képes megugrani a magas elvárásokat.

Mivel a korábban említett problémák is összeadódnak (tehát nem alszol eleget, állandóak a konfliktusok az életedben, nem figyelsz a testedre, az egészségedre, és folyton fáradt vagy), óhatatlanul is romlani fog a koncentrációs képességed. Sokan azonban még itt sem változtatnak, hanem megpróbálják felpörgetni magukat és különféle, függőséget okozó szerekhez nyúlnak.

De nem is kell idáig eljutni. A munkahelyi kiégés egyértelmű jele az, hogy nincs energiád ahhoz, hogy a legalapvetőbb feladatokat elvégezd, azokra koncentrálni tudj. Folyton az az érzésed, hogy nincs elég időd és energiád befejezni a teendőket, és minden nap ezzel a tudattal fekszel le. 

Íróasztal home officeban
istockphoto

Betegségeket tapasztalsz

Remélhetőleg nem jutsz el addig, hogy komoly betegségeket generálj saját magad számára, bár ez is megtörténhet, ha nem tudod elfogadni, hogy vannak határaid. Addig is, a munkahelyi kiégés kapcsán számíthatsz kisebb, kellemetlen problémákra.

Ilyen a legyengült immunrendszer, aminek köszönhetően minden apró nyavalyát elkapsz, sokszor vagy náthás, esetleg allergiás leszel. Gyakori a fejfájás, a nyak és környékének fájdalma, merevedése, a libidócsökkenés, az emésztési gondok, a görcsök, a jojó effektus. 

Sosem vagy elégedett

A munkahelyi kiégés együtt jár a munkafüggőséggel is. Sokan ugyanis nem muszájból dolgoznak látástól vakulásig, hanem azért, mert bizonyítani akarnak. Azonban egyre magasabbra és magasabbra kerül az a bizonyos léc, amit hiába is ugrasz át, nem érzel elégedettséget.

Ha a kiégés veszélye fenyeget, egyszerűen nem tudsz jelen lenni, aggódsz, stressze vagy és kimerült, márpedig így a nagyobb sikereket sem tudod kiélvezni. Az elméd és a lelked egyszerűen túl zavaros ahhoz, hogy teljesen jelen legyél, és valóban örülj.

VIDEO Melyik színt utálod a legjobban?

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2 3

»