Minek a vegán hús?
Vannak ismerőseim, akik rendszeresen megkérdőjelezik az étkezési szokásaimat, amivel nekem semmi problémám nincsen főleg, hogy úgy látom, saját lelkiismeret-furdalásukat vetítik ki rám. A kritikáik közül az egyik leggyakoribb, hogy minek akarok húshoz hasonlító ételeket enni, ha egyszer nem eszek igazi húst. Ám én megfordítanám a kérdést: ha szerintük a vegán hús pont olyan, mint az igazi, akkor miért nem választják ők is azt?
Nem azért hagytam abba a húsfogyasztást, mert nem szerettem az ízét, hanem mert az állatokat és a környezetemet többre értékelem egy-egy finom fogásnál, ráadásul egészségügyi okok miatt is indokolt volt abbahagynom a húsok fogyasztását.
Bár még csak néhány éve követem a növényi étrendet, már most jó pár olyan márkát, terméket ismerek, ami az általam kizárt „alapanyagokat” megfelelő formában helyettesíti. Már van jól bevált növényi sajtom, rántottám, pudingom, sőt, olyan kolbászt és rántott „húst” is szoktam vásárolni, amiről idáig egy vendégem sem mondta meg, hogy sosem látott állati „hozzávalókat”. Olvass még a témában
Melyik szín vonz a legjobban? Ezt árulja el a mostani életszakaszodról
Milyen háziállatot tartasz? Ezt árulja el a személyiségedről
Ezt hozza 2026. október 26. a numerológia szerint: újrakezdés és bátorság
Nem csak a sütőtökös programoké az ősz: egy különleges kirándulóhely, amit érdemes felírnod az őszi bakancslistádra
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






