A tinédzserek már nem veszik fel a telefont – Biztos, hogy modortalanság?

Címlap / Kikapcsolódás / Tech és kütyük / A tinédzserek már nem veszik fel a...

A tinédzserek már nem veszik fel a telefont – Biztos, hogy modortalanság?

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

A csend, mint új nyelv

Én is rájöttem, hogy a csend gyakran sokkal többet jelent, mint a kimondott szó. Nemrég például egy fiúbarátommal beszélgettem arról, hogyan lehetne finoman „lekoptatni” azokat a férfiakat, akik kéretlenül írnak rám. Mert sajnos előfordul, hogy házas emberek vagy olyan ismerősök, akikről nem is sejteném, hogy hátsó szándék vezérli őket írnak pár sort. Én meg gyanútlanul visszaírok arra gondolván, hogy pl. segítségre van szükségük vagy csak barátilag dobtak pár sort – aztán kiderül, hogy nagyon is hátsó szándékuk van.

A barátom egyszerű választ adott: „Ne írj vissza semmit.” Először furcsának tűnt, mert belém ivódott az a reflex, hogy legalább egy rövid választ illik adni. De aztán kipróbáltam és működik. Persze sokszor még így is érkezik akár 4-5 újabb üzenet hetek-hónapok múltán, de aztán ha lassan is, lecsengenek ezek a próbálkozások.

Rájöttem: a csend nem hidegség, hanem határhúzás. Egy világban, ahol állandóan elérhetőnek kellene lennünk, néha ez az egyetlen eszközünk arra, hogy megvédjük magunkat és a személyes terünket.

Olvass még a témában

Oldalak: 1 2 3 4

A cikk folytatódik, lapozz!

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!