Ebben példakép ma számomra idehaza Zágoni Bettina, egy fiatal anyuka, aki perinatális tanácsadó, dúla, felnőtt és perinatális jógaoktató, és a Modern Goddess márka alapítója. Emellett pedig nő, feleség és édesanya is, aki nap mint nap fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy más nőket is támogasson a pozitív életszemléletben és az anyává válás útján.
Minek hatására döntöttél úgy annak idején, hogy nők, kismamák, anyukák segítésével szeretnél foglalkozni?
23 éves koromban kezdtem el fantáziálni az anyaságról. Akkor már mellettem volt a jelenlegi férjem, és úgy éreztem, ő az a társ, akivel az életemet élni és családot alapítani szeretnék. Azt tudtuk, hogy még nem érkezett el az idő a gyermekvállalásra az életünkben, így önmagamat kezdtem el edukálni, felkészíteni előre erre az időszakra.
A felkészülés során rájöttem, mennyi mindent lenne még jó meggyógyítani magamban, mielőtt édesanya leszek. Ide tartozott a saját foganásom, születésem és gyerekkorom története, az édesanyámmal és a nőiségemmel való kapcsolatom. Az útból aztán hivatás lett, ahogy ez sokunkkal sok területen megesik. Olvass még a témában
Chatelés, mint második műszak – miért kell mindenre rögtön válaszolnom?
„Ha nekem van hobbim: rossz anya vagyok, de ha a férjemnek, akkor ő a szenvedélyének él” – Kettős mérce a nemek között
Ezt hozza 2026. szeptember 20. a numerológia szerint: önkifejezés és öröm
Nem akarok mindent elengedni – van, hogy igenis jár, hogy rosszul érezzem magam

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






