„A buszon mellém ült egy férfi, akit valójában már ismertem”

„Egy szakítás után egyedül mentem nyaralni, és az egész út alatt azon gondolkodtam, hogy valószínűleg ez volt a legrosszabb ötlet, amit valaha kitaláltam” – meséli a 33 éves Dóri. „A reptérről befelé vivő buszon egy férfi ült mellém, és beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy ugyanabba a városba tartunk.”
Semmi különös nem történt, csak sokat nevettünk, és amikor leszálltunk, megbeszéltük, hogy másnap megmutatja a kedvenc éttermét.
Este, amikor elkezdtünk a gyerekkorunkról beszélgetni, kiderült, hogy már találkoztunk. Olvass még a témában
Hétköznapi apró örömök amelyekről észrevétlenül szoktunk le – nekem ezek hiányoznak a legjobban
A „gonosz lányok” nem tűnnek el a gimnázium után – így kezelheted őket felnőttként
Kinek a hibája, ha a mesterséges intelligencia jobban megért, mint a párod?
„Mekkora ribanc!” – 10 mondat, amit nőként mondogattam a belém táplált nőgyűlölet miatt
Húsz évvel korábban egy nyári táborban voltunk együtt, csak akkor még szinte egyáltalán nem beszéltünk. Másnap újra találkoztunk. Azóta együtt vagyunk.
Nem tudom, hiszek-e abban, hogy minden találkozásnak oka van. De azóta nehezebben mondom egy véletlenre, hogy jelentéktelen.
Következő cikkünkEzt hozza 2026. szeptember 21. a numerológia szerint: stabilitás és biztonságMinden napnak megvan a maga rezgése, a saját kis energiája, amely finoman áthatja az óráinkat és befolyásolja a hangulatunkat. A numerológia szerint a dátumokban rejlő számok üzeneteket hordoznak – megsúgják, mire érdemes ma odafigyelnünk, mit engedjünk el, és mibe fektessük az energiánkat. Nézzük hát meg együtt, mit tartogat…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






