A kutatók szerint a filteres kávéval járunk a legjobban, ennek a fogyasztása még annál is sokkal egészségesebb, mintha nem is fogyasztanánk egyáltalán kávét.
Csendes bélgyulladás: 7 testi jel, amit érdemes komolyan venni
A szakértők 1985 és 2003 közötti adatokat elemeztek egészséges, kávét rendszeresen fogyasztó norvég nőkről és férfiakról. Megfigyelték, hogy milyen kávét ittak, és hogy a megfigyelt nagyjából 20 év alatt hogyan alakult az egészségük. A kutatásban statisztikai adataikkal végül egészen pontosan 508747-en vettek részt, ami tudományosan is perdöntő alanyszám, így az eredményeket biztosan érvényesnek lehet tekinteni.
A megfigyelt időtartam alatt a résztvevők közül 46341-en hunytak el, 12621-en közülük szív- és érrendszeri, keringési betegségben. 6202 embernek szívroham okozta a halálát. A kutatók által végzett analízis kimutatta, hogy alapvetően a kávéfogyasztás nem egy veszélyes szokás, nem nőtt a halálozás esélye azzal együtt, hogy valaki kávét fogyasztott-e vagy sem. A filteres kávét fogyasztók még egészségesebbek voltak, mint azok, akik nem ittak kávét: a második csoportnak 12 százalékkal, az elsőnek 20 százalékkal volt kevesebb az esélye a szívbetegségre és az ebből következő halálozásra.
A kutatók szerint a filteres kávé azért bizonyult a legegészségesebb megoldásnak, mert a kávéfogyasztás növelheti a vérben a rossz koleszterin mértékét, a filteres kávéból pedig sok olyan anyag kiszorul, ami ezt a növekedést eléri. Olvass még a témában
„A szalagavató másnapján egy másik országban ébredtem” – Sztorik, amiket máig nem mertünk bevallani a szüleinknek
Ezt hozza 2026. október 5. a numerológia szerint: elmélyülés és önreflexió
„A gond az, hogy azt hiszed, van időd…” – 10 kőkemény idézet, ami nem esik jól, de fontos tudni
Egy őszi alapanyag, amit eddig rosszul használtál, pedig igazi komfortkaja lehet belőle
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






