A dicséret viszont egyszerűen ott marad
Ha valaki azt mondja, hogy ügyes vagyok, jó fej vagyok, szép vagyok, vagy jól csináltam valamit, azzal nincs különösebb teendő. Csak el kell fogadni, hogy valaki így lát.
És talán éppen ez a zavarba ejtő benne.
Mert amikor azt mondom, hogy „ugyan már, ez semmiség”, vagy rögtön hozzáteszem, hogy „jó, de ez csak azért sikerült, mert…”, akkor valójában elveszem a saját dicséretem súlyát. Leveszem magamról a további elvárást, és bebiztosítom szerepemet a középszerűségben – elvégre nőként egész életünkben azt tanultuk, hogy ne akarjunk feltűnősködni. Olvass még a témában
3 dolog, amire a 90-es években tanítottak minket – ma már tudjuk, hogy súlyos tévedés volt
Anyáink idejében nem volt pumpkin spice latte, mégis érezni lehetett az őszt – mégis mi változott?
Ezt hozza 2026. október 19. a numerológia szerint: kreativitás és életöröm
6 növény, amiről azt tartják, hogy a gyógyulást jelképezi
Valahogy megtanultuk: a saját erényeinket nem illik túl komolyan venni.
Ha valaki azt mondja, hogy nagyon jól nézünk ki, gyorsan rávágjuk, hogy „á, dehogy, csak jó a fény”. Ha megdicséri a munkánkat, elmondjuk, mennyit bénáztunk vele. Ha azt mondja, hogy milyen jó anyák vagyunk, azonnal felsoroljuk, mi mindent csinálunk rosszul.
Mintha egy dicséret elfogadása már önmagában egy kis önfényezés lenne.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
