„Nem tartalak fel?” – kérdezte nemrég a barátom, miközben egy hosszabb telefonbeszélgetésben mesélt valamit. „Dehogy is! Amúgy is, attól, hogy hallgatlak, még tudok haladni a dolgaimmal, mióta beszélünk, már kipakoltam a mosogatógépet, meg kiteregettem a mosást – azt hitted, hogy csak ülök itt a fenekemen?” – feleltem neki tréfálkozva. „Nem hittem” – mondta ő.
„Eleve elég nehéz elképzelnem téged úgy, hogy éppen ülsz a fenekeden.”
Elnevettük a dolgot, de miután letettük a telefont, és folytattam a napomat, a gondolat nem hagyott nyugodni.
Vajon miért van, hogy tényleg nem bírok nyugton maradni?
És most nem csak arra gondolok, hogy mindig találok magamnak valami munkát, hanem arra, hogy olyan, mintha folyamatosan szükségem lenne valami külső ingerre. Ha várnom kell két percet a mikró előtt, már nyúlok a telefonomért. Ha buszra szállok, azonnal podcastot keresek. Ha van egy délután, amikor semmi dolgom nincs, nem megkönnyebbülést érzek, hanem szorongást: „mit is kellene csinálnom?” Olvass még a témában
6 teljesen átlagos mondat, ami mélyen megérinti azt, aki magányosan nőtt fel – szakértők szerint
Ezt hozza 2026. október 8. a numerológia szerint: bátorság és megújulás
„Azt hittem, ő a legjobb barátnőm” – barátságok, amikről kiderült, hogy egyoldalúak voltak
Ilyen színeket viselnek a gazdagok? Ez a 4+1 árnyalat vonzza a legjobban a pénzt és a sikert
Olyan, mintha az unalom valami veszélyes állapot lenne, amit mindenáron el kell kerülni. Pedig gyerekként még tudtunk unatkozni. Sőt, abból születtek a legjobb játékok, történetek, ötletek. Mi történt azóta?
A modern életünk lassan, de biztosan kondicionált minket arra, hogy a csend és a tétlenség nem természetes. A folyamatos stimuláció olyan mértékben szivárgott be a mindennapjainkba, hogy észre sem vesszük: ma már ritkán vagyunk csak úgy jelen, anélkül hogy valamilyen inger telítene bennünket. A telefonunk, a képernyők, a folyamatos információáramlás, az értesítések, a zenék, a sorozatok, a „még egy videó” mind-mind arra tanítanak: az unalom egy rossz dolog. Valami, amit el kell fojtani.
Pedig az unalomnak funkciója van. Sőt, szükségünk van rá.
Az unalomban történik az a fajta belső rendeződés, amelynek során a gondolataink összefonódnak, leülepednek, majd valami újat hoznak létre. Gyerekkorunk kreativitása nem valamiféle különleges képesség volt – csak egyszerűen sokkal több lehetőségünk volt unatkozni. És ahol unalom van, ott megjelenik a képzelet. Ott kezdünk felfedezni, játszani, kockáztatni, rácsodálkozni a világra.
Ma viszont már a gondolattól is feszültek leszünk, hogy nincs mit csinálni. A csöndben kénytelenek vagyunk meghallani önmagunkat, az érzéseinket, a fáradtságunkat, a szorongásainkat. A folyamatos stimuláció sokszor nem is azért kell, mert annyira „unalmas” az életünk, hanem mert félünk attól, amit akkor tapasztalnánk, ha csend lenne. A saját gondolatainktól. A saját tempónktól. A saját határainktól.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
