A töretlen életkedv meséje
Alapvetően a jó időért utazunk a mediterrán vidékre, még ha nyilván tudjuk is, hogy az utószezonban már nincs az a megszokott kánikula. Abból kiindulva, hogy mennyivel délebbre vagyunk, egyáltalán nem készültünk esőre. De Olaszországban bármi megtörténhet: az egyik éjszaka az ágyból hallgattuk a hatalmas felhőszakadást, a következő este pedig úgy gondoltuk, „tegnap már kieste magát az eső”, szóval amikor gyűlni kezdtek a sötét felhők, legfeljebb pár cseppnek adtunk esélyt.
Ebben a hiszemben beültünk az egyik étterem teraszára, ami egyébként már kívülről is elképesztően csábító volt, hiszen premier plánban nézhettük, ahogy a szakácsok serényen nyújtják, töltik a házi tésztákat, hogy aztán frissen főzött paradicsomszósszal tálalják őket. A szél időközben egyre erősebb lett, repültek a szalvéták, de a teraszon senki sem aggódott. Az emberek mosolyogva koccintottak a borral és ették a jobbnál jobb fogásokat.

Amikor aztán szó szerint leszakadt az ég és én kétségbeesve néztem körül, merre meneküljünk, meglepetten tapasztaltam: még mindig nincs feszültség az arcokon. A pincérek pillanatok alatt felhúzták a hatalmas napernyőket, és úgy folyt tovább a vacsora, mintha mi sem történt volna. A belső tér is csordultig megtelt, a felszolgálók pedig mosolyogva felkapták az esőkabátjukat, és miközben valamin jókat derültek, gördülékenyen tették a dolgukat. Olvass még a témában
6 hangulatos őszi hobbi, ami segít legyőzni az évszakváltás okozta rosszkedvet
Ezt hozza 2026. október 5. a numerológia szerint: elmélyülés és önreflexió
5 dolog, amit a vásárlók most a legjobban keresnek egy lakásban – egy ingatlanszakértő szerint
Miért várunk felnőttként még mindig engedélyt a szüleinktől, hogy a saját életünket éljük?
Senki sem ment haza, senki sem reklamált vagy szomorkodott a tönkrement este miatt.
Ott értettem meg igazán, hogy itthon mennyire sokszor hagyjuk, hogy az időjárás vagy bármilyen külső körülmény meghatározza a hangulatunkat – pedig egyáltalán nem kellene, hogy így legyen.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






