Aki viszont törődik a másik gyönyörével, és érti annak testi válaszait, az pontosan tisztában van azzal, hogy mikor élvezi egy nő igazán a szexet. Nem érdemes tehát a férfiaknak homokba dugniuk a fejüket, és azzal ámítani magukat, hogy amikor ők a csúcsra jutnak, akkor nyilvánvalóan a partnerük is. Ez ugyanis meglepően alacsony százalékban következik be, a hölgyek pedig többször kamuznak az elélvezéssel kapcsolatban, mint gondolnánk.
Persze senki nem az önmaga ellensége, tehát ennek a jelenségnek is számtalan oka lehet, ami nem redukálódik le arra, hogy a férfi ügyetlen az ágyban, vagy a nő nem ismeri a saját testét eléggé ahhoz, hogy minőségi és – szó szoros értelemben – kielégítő szexhez jusson.
Egy kis tudatos odafigyeléssel nagyon pontosan felfedezhetőek azok a jelek, amelyek kétségkívül bizonyítják a női orgazmust.
De miért füllentenek a nők?
Ha bármilyen szexuálpszichológiai felmérés során felmerül a hamis orgazmus, azokban átlagosan a nők több mint fele állítja, hogy legalább egyszer az életében már megjátszotta az csúcsra jutást. A Kansasi Egyetem Pszichológiai Osztályának 2010-es tanulmánya szerint 67 százalék volt ez az arány. Országonként megoszlanak az arányok, de vannak érdekességek a listában. Olvass még a témában
Nem minden toxikus, és nem minden trauma, ami kellemetlen volt neked – Ezért nem kéne ezekkel a szavakkal dobálóznunk
Kapcsolatok rajzolása – Hogyan érdemes lezárni?
„Soha nem merem kezdeményezni a szexet” – Miért vagy szégyellős a hálószobában?
„Az első randiról még sírva jöttem el, idén 10 éve leszünk házasok” – Kapcsolatok, amik reménytelenül indultak, mégis sikersztorik lettek
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






