Bányásznak nem, de ápolónak elmegyünk – Miért csak a férfias munkákat tartjuk nehéznek?

Írta Schuster Borka 2025.05.12.

Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.

Akárhányszor kerül szóba a nők egyenjogúsága, vagy az, hogy még mindig kettős mérce alá esik a két nem megítélése, kivétel nélkül lesz egy (ha nem nyolc) férfi, aki azt mondja: „Ha akkora egyenlőséget akarnak a nők, akkor nyugodtan elmehetnek majd ők is háborúba, vagy dolgozni a bányába! Ja, azt bezzeg csinálják a férfiak…”

Azon túl, hogy ezt általában egy, a karosszékéhez hozzánőtt férfi kommenteli, aki soha nem dolgozott bányában, és (hál’ istennek) a háborút is csak a hírekből ismeri, ezzel az érvvel sokkal nagyobb baj, hogy tele van téveszmékkel és történelmi elhallgatásokkal.

6 csillagjegy páros, akik nehezen bírják ki egymást

Először is, a háború borzalmai, mint azt pontosan tudjuk, korántsem kizárólag a férfiakat érintették vagy érintik, sőt. A történelem során a nők is szenvedtek háborús tragédiákban, és szenvednek ma is. A férfiak, akik hazatértek a háborúkból, legalább hősökként kapták meg a tiszteletet.

Közben a nők, akiket a háború során megerőszakoltak, kizsákmányoltak, vagy a háborús konfliktusok áldozatává váltak, gyakran beszélni sem beszélhettek az őket ért abúzusról, hiszen például a nemi erőszak még a második világháború idején is olyan tabunak számított, amiben az áldozat volt, akit stigmatizáltak.

A traumák, amelyeket a nők átélték, soha nem kapták meg azt a társadalmi elismerést, amit a férfiak háborús hőstettei. Így tehát az érvelés, amely szerint a háborúban való részvétel kizárólag a férfiak terhe lenne, valójában figyelmen kívül hagyja a nők saját háborús tapasztalatait, és átírja azokat a történelmi valóságokat, amelyekben nők is részt vettek a háborús erőfeszítésekben – például mint ápolók, vagy mint a férfiak helyére beálló családfenntartók.