Nagyot fordult a világ az 1950-60-as évek óta, amikor az volt a természetes, hogy a nő gondozza a családi fészket és a gyerekeket, a férfi pedig pénzt hoz a házhoz – legalábbis azt hihetnénk. Míg egészen eddig a férfiak egyre inkább kezdték elfogadni, hogy a nőknek is vannak karriercéljaik, amiket nem feltétlenül tör derékba a gyerekvállalás, addig a fiatalabb generáció újra azt szeretné, hogy a nő ne dolgozzon, hanem maradjon otthon háztartásbelinek.
VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Az Egyesült Államok Kortárs Családi Tanácsának kutatása elég érdekes eredményeket hozott: míg 1994-ben a végzős középsulis fiatalok csupán 42 százaléka gondolkodott úgy a családmodellről, hogy a nő maradjon otthon, vezesse a háztartást, és ne dolgozzon, addig 2014-ben már az ugyanilyen korúak 58 százaléka vélekedett így. Az is kiderült, hogy a megkérdezettek 40 százaléka úgy gondolja, hogy a férfinak kell meghoznia a családban az összes fontos döntést.
A kutatás szerint a fiatal férfiak is egyre konzervatívabbak a családmodell tekintetében: 1994-ben még 88 százalékuk volt a klasszikus „majd apa jobban tudja” felfogás ellen, 2014-ben már csak 55 százalékuk.
De a nők is egyre inkább a klasszikus családmodell felé fordulnak, az 1994-es 85 százalék helyett 2014-ben már csak 72 százalékuk ellenezte azt.