Csirke fehérboros szószban
Melegítsd elő a sütőt 200 fokra. Egy nagy serpenyőben, amit majd a sütőbe is be tudsz tenni, önts olívaolajat és tedd bele a sóva, borssal ízesített csirkét – használhatsz combot, mellet, vagy bármilyen más részt is – a bőrös részével lefelé.
Pirítsd 4-5 perc alatt ropogósra, majd fordítsd meg a hússzeleteket, és tedd a serpenyőt a sütőbe, és süsd készre a csirkét.
Egy edénybe tegyél ízlés szerinti mennyiségű apróra vágott mogyoróhagymát és fokhagymát, majd öntsd fel fél csésze száraz fehérborral, és főzd addig, amíg a folyadék nagy része elpárolog. Olvass még a témában
Pénz teszt: Ennyire befolyásolják az életedet az anyagiak
A pszichológus szerint ezért érzed boldogabbnak magad ősszel
3 szégyentelen dolog, ami segít, hogy ne adjam fel az edzést – Akkor is, ha mások szerint ciki ezt csinálni
„Nem beszélek a nagymamámmal, és nem bánom” – Jogod van megszakítani a kapcsolatot egy családtagoddal
Tegyél bele egy-két csirkecsontot, és főzd addig, amíg be nem sűrűsödik. Ekkor ízesítsd a mártást petrezselyemmel, bazsalikommal, sóval, borssal, és keverj bele egy evőkanál vajat.
Locsold a mártást a csirkedarabokra, és tálald forrón!






