A római jászol helye 2013-ban
A Vatikán Rádió hírei szerint az idei betlehemi jászol helye a Szent Péter téren egy 7 x 12 méteres terület, ahová támogatók jóvoltából a 6 méter magas díszletet felállították. Eredetileg nápolyi mesterek készítették Crescenzio Sepe bíborosnak, aki Ferenc pápát ajándékozta meg vele.
A jászolban a Szent Család és a Három Királyok mellett látható 16 pásztor, valamennyi 18. századi nápolyi öltözékbe öltözve, a korabeli Campagniában. A díszlet az élet különböző szakaszait és az egyes társadalmi rétegeket is ábrázolja: gyerekeket, középkorúakat, időseket, nemeseket és szegényeket, köztük egy cigányasszonyt, aki megtér az újszülött Jézus láttán.
Olvass még a témában
Zsír, bor, kávé? Egyik sem akadály: így tisztítsd meg az étkezőszékeidet a makacs foltoktól
7 virág, amit áprilisban érdemes elültetni – és már nyár elején virágba borítják a kerted
„Bajszot rajzoltam a faliújságra kitett babafotóra és látta a felettesem. Az ő gyereke volt.” – Miért rúgtak ki?
Használt bútor vásárlás előtt: 5 dolog, amit mindig ellenőrizz!
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






