Három napja érkezett haza nyaralni, pihenni, feltöltődni – kilépni a hétköznapi taposómalomból. Már amikor belépett az ajtón, érezte a magasfeszültséget szülei között, de az első napon még képesek voltak kontrollálni önmagukat. Amikor tavaly úgy döntött, nem fog megelégedni a közfoglalkoztatás nyújtotta lehetőségekkel, és a közeli kisvárosban vállal munkát, még nem volt semmi baj: szülei nyugodtak és kiegyensúlyozottak voltak, megbeszéltek mindent – irigylésre méltó volt az egyetértés, amiben éltek.
Most meg! Mint aki folyamatosan puskaporos hordón ül, és már csak centikre van az égő kanóc. Anyja mindenben a hibát kereste – amit meg is talált minden alkalommal, mert apja makacsul ragaszkodott a saját elképzeléseihez. A legkisebb semmiségből is pillanatok alatt dráma alakult ki: anyja előbb fúriaként üvöltve, majd sírógörcsöt kapva csapkodta az ajtókat, apja csak hajtogatta a maga igazát.
Ő pedig ült a romokon. és nem igazán értett semmit. Most is egy ilyen „csata” után voltak – nem hitte volna, hogy a délutánra tervezett kirándulás is ilyen zajosan indul. Speciel most azon vesztek össze, hogy vigyenek e magukkal pótruhát, ha ne adj Isten a ragyogó napsütés ellenére fáznának, vagy megáznának. A helyzetet végül ő oldotta meg – kikapta a konyhában ordibáló apja kezéből a ruhákkal teli táskát, és kivitte a kocsiba. Most a jó ideje duzzogó anyjára vártak – vártak, mert tudták nem szabad sürgetni, mert képes lesz és lefújja a programot. Olvass még a témában
– Szóval: miért is áll a bál állandóan? Miért nem vagy türelmesebb egy kicsit? – faggatózott tovább, de az apja egykedvűen vállat vont.
